Kultúra

Marad a konzervatív értékek híve

Koncz Gábor: „Elmondom, mi fáj. Mire rájön az ember a megoldásra, hogy miképpen kell élni, nem marad rá ideje”.
author
Szabó G. László

2022. szeptember 18. 08:00

koncz gábor
A segéd című szlovák filmben is lenyűgöző alakítást nyújtott - Képarchívum

Rövidnadrágos kora óta érzi magát elhivatott színésznek Koncz Gábor. Azóta, hogy tizenkét évesen elszavalta a Nemzeti dalt. Később ez lett az ars poeticája, és negyedszázadon át ezzel állt ki március 15-én. Nemzeti érzelmeit ma sem titkolja. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Nincs még egy élő, magyar színész, aki több filmben játszott volna, mint ő. A hatvanas évek első felében állt először kamera előtt, s azóta háromszázötven játék- és tévéfilm szereplője volt. Gyári munkásoktól fogva kosztümös kalandfilmek hősein át szilaj parasztemberekig sok mindent játszott. Belmondo helyett került be a Zola regénye nyomán készült Germinalba. Két amerikai produkcióban is láthattuk: a Vörös zsaruban és a Raszputyinban. A Fábián Bálint találkozása Istennel című filmben nyújtott alakítását Újdelhiben díjazták. Mindig férfias férfinak tartotta magát, aki adja is, kapja is a pofonokat. Nem hajlong és nem alkuszik, mondja. Továbbra is a konzervatív értékek híve.

Téglafallal körbevett gödi házába Kata, a felesége enged be. Csinos nő, filmvászonra illő. Férjével egy körasztal mellett, magas támlájú, faragott székben ülünk egymással szemben. „Én terveztem a házat” – jegyzi meg büszkén Koncz Gábor a fényes kupola alatt. Pillanatonként az Egri csillagok díszletében érzem magam, talán azért is, mert hol a film rendezőjét, Várkonyi Zoltánt, hol a történet egyik hősét, Dobó Istvánt hozza szóba. Utóbbit a szlovákokkal forgatott A hentessegéd kapcsán.
 
Szerette a filmet? – kérdezem tőle, de még mielőtt válaszolna, erélyesen figyelmeztet: „Tegezz, mert ha nem, elzavarlak!” Meg is ismétlem gyorsan a feltett kérdést.
 
Kedves Gábor, szeretted Zoro Záhon rendezését?

Nagyon. Nekem való szerep volt. Emlékszem, fújtak a szlovákok, mert ez olyan volt, mintha nálunk Dobó Istvánt szlovák színész játszotta volna.
 
Elsőként mindig ugyanaz a kép villan be rólad a filmből. Fél disznót cipelsz a válladon.

Hát hogyne! Vadász vagyok. Jól tudok zsigerelni.
 
Már a Száll a kakukk fészkére McMurphyjeként is legyűrhetetlen erővel voltál jelen az 1977-es vígszínházi előadásban.

Féltünk, hogy a film majd üti az előadást. Szerencsére nem ez történt. Nagyon szerette a közönség. Kapás Dezső rendezte az előadást, Várkonyi Zoltán ügyelte. Bent volt majdnem minden próbán. Jött a társalgóban, hogy Matyó – mert így hívott, tanárom volt, rendezőm, igazgatóm –, itt ez a darab, mondta, én rendezném, de megyek Kubába egy hónapra, Dezsőnek adom. Olvasd el, McMurphy leszel. Tetszett nagyon a dolog. A premieren már ő is ott volt. Tomboló sikerrel ment a darab. Én aztán Kassán rendeztem meg. Ott is imádta a közönség. Hetvenötször ment. A szlovákok hívtak el vadászni, mert megszerettek.
 
Várkonyi halála után miért szerződtél el a Vígszínházból? Valami megváltozott körülötted?

Jött egy telefon Ádám Ottótól, a Madách Színház igazgatójától. A mi osztályunknak ketten tanították a mesterséget. Ádám Ottótól gondolkodni lehetett megtanulni, Várkonyitól pedig azt, hogy nem lehet lazítani, megúszni, bele kell menni. Vagyis a profizmust. Amíg a színpadon vagy, azt csinálok veled, amit akarok, mondta.
 
És azután, hogy…

… várjál! Mindjárt! Tedd el a kérdést! Elment a Várkonyi, Ádám Ottó azonnal hívott, hogy meghalt a szeretett főnököd, szerződj át hozzám! Fél óra múlva ott vagyok, mondtam. Benyitottam a nagy tölgyfaajtón az igazgatói szobába, és anélkül, hogy köszöntünk volna egymásnak, leültetett, és elém tette a Salemi boszorkányok példányát Proctorral, a főszereppel. Sulyok Mária volt a néger cselédem.
 
Ken Kesey után Arthur Miller…

… várj egy kicsit, csöngettek. Katám, menjél, drágám! Jöttek az őrzési díjért. Egyébként nagyon szar a helyzet. Négy éve operált meg a legjobb sebész, Amerikában közvetítik, ha műt, különszobám volt a kórházban, mégis zsibbad a lábam.
 
Azért ez a bot, amit szorongatsz?

Ez nem bot! Fokos. A színpadra is ezzel megyek ki. Megbocsátja a közönség. Ezzel fát vágni is lehet, meg ölni is.


Szabadúszó is voltál jó darabig.

Amikor meghalt Ádám Ottó. Csurka Pista meg Dörner György hívtak aztán, hogy szerződjek az Újszínházba. Boldogan mentem. Ahol prioritást élvez a nemzeti érzés, oda én boldogan megyek. Ebben a korban méltóságteljesen megöregedni nagy feladat.
 
Nehéz?

Nehéz. Biológiailag. Tudtam, hogy lőni fognak rám, amikor az Újszínházhoz szerződtem. De ami nem kerül küzdelembe, az értéktelen. Nem mondom, hogy ennek a liberális csapatnak nincs helye a nagy, színes politikai palettán, mert helye van. De semmi esetre sem a középpontban.
 
Sosem rejtetted véka alá a véleményedet.

Most rejteném, nyolcvannégy évesen? Nézd meg azt a fotót, amit kikészítettem. Akkor még topon voltam. Bejártam az állatkertbe, haverom volt az igazgató. Mindig szólt, ha kis puma, gepárd vagy oroszlán született. Mentünk a kislányommal megsimogatni. Az állat tizenöt-húsz év múlva is emlékezik a szagodra. Nem felejti el. És nem bánt. Ott az a nagy oroszlán a képen. Fogadtunk Tordy Gézával, hogy ahhoz is bemegyek. Nem féltem. „Jaj, tudtam, hogy hülye vagy!” – mondta Géza.
 
Én meg azt mondom, még mindig remek formában vagy.

Nem az számít, hogy jól nézek ki. Zsibbad a lábam. Valamelyik nap nem ébredek majd fel. Ilyen ez a nyolcvannégy év. Három barátomat temettem el mostanában. Mindegyiknek elmondtam Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című gyönyörű versét, legalább azt vigyék magukkal. Előre küldtem őket, hogy csináljanak nekem helyet.
 
De azért ne siess! Élvezd még az életet!

Te meg edd már azt a rétest!
 
Nem tudok egyszerre enni is, társalogni is.

Akkor majd én hosszasan beszélek. Igen, rengeteget játszottam. Győzteseket meg veszteseket. De volt egy csomó negatív szerepem is. Dolgoztam Fábrival, Jancsóval, Zsurzs Évával. Amikor A névtelen vár fogatására készültünk, körbejártuk fél Európát, hogy találjunk egy megfelelő várat. Rengeteget utaztunk. Aztán odajött hozzánk valaki, hogy maguk összevissza keresgélnek, közben itt van Červená Lhota. Nagyon szép hely. Csodálatosan éreztük magunkat. Akkor kezdtem nagyon becsülni a cseheket. Gyönyörűen felújították a váraikat, kastélyaikat. Betakarták a villanyvezetékeket, hogy ne látszódjon a civilizáció. Minden a föld alatt megy. A kurva anyját, mondtam, ezek nagyon tudnak. A vár udvarán azt mondja Zsurzs Éva, hogy rendezzék be a szobákat korabeli bútorokkal. Benyitunk az első szobába, és minden korabeli bútorral volt tele. Bámultunk mindannyian. Szegény Pap Vera! Marie-t játszotta. Én búcsúztattam őt a Vígszínházban.
Az Úri muriban is együtt játszottunk, ő volt a kis mezítlábas cselédem.
 
Filmszerepeidnek köszönhetően csupa csinos színésznővel álltál kamera előtt. Soha, egyetlen percre sem szédültél el mellettük?

Nem kellett udvarolnom senkinek. Tordai Teri mondta nemrég, hogy Gábor, téged mindig körülrajongtak a nők. Igen. Én csak annyit kérdeztem este, hogy ráérsz? Akkor menjünk! Nem tettem fel mellékmondatokat. Ha nem jött, maradt. Jött más. A magánéletemről ennyit.
 
Az a rengeteg acélkés miért került fel a falra?

Itt mindennek megvan a helye. Semmi sem öncélúan van kirakva. Minden kés premierajándék. Vadászni járok, most is megyek majd. Nekem nem tudnak mást venni a kollégák, mert nem iszom. Sok rossz példa van előttem. Már főiskolás koromban elhatároztam, hogy nem fogok inni. Nagyon jó barátom a miniszterelnök, Orbán Viktor. Azt mondta, becsüli bennem, hogy úgy őriztem meg a népszerűségemet, hogy soha nem csináltam balhét. Bár a becsület manapság nem divat, én becsületesen éltem. Vannak még emberek, akiknek ez fontos. Közéjük tartozom én is. Tudom, hogy egy idő múlva kamatozik. Rólam soha nem fogjátok azt olvasni, hogy III/III-as ügynök voltam, vagy részegen elütöttem valakit. Ma azok kerülnek címlapra, akik kábítószeren élnek. Ők a híresek. És erről csinálnak filmet. Ez szégyen. Ezt nagyon nem szeretem. Semmit sem utálok jobban, mint a celebeket. Profilból fotóztatják magukat – terhesen. Az intim dolog. Apám bolyongott az udvaron, amikor én születtem. Egyik kerítéstől ment a másikig egészen addig, míg fel nem visítottam. Akkor bement a házba, és az előre kikészített kupicáját, amit elhoztam, ott van, ni, bedöntötte. Apás szülés! Hát milyen világ ez?! Mondom ezt én, aki megjártam a hadak útját, de sosem voltam közönséges. Egy szép, de már idős kolléganőm mondta valamelyik nap, hogy tudod, azt becsülöm benned, hogy soha, sehol, egyetlen társaságban sem tettél megjegyzést a múltunkra. Ezek meg, a híres celebek, kitálalnak egy történetet, és a végén kiderül, hogy harminc évvel ezelőttről szedték elő. Aztán vagy igaz, vagy nem. Gyerekkori emléke nincs az illetőnek, mert nem volt sem Áts Feri, sem Nemecsek.
 
Sokat dohogsz mostanában?

Én most neked dohogtam. Nem mindennap ülnek itt velem szemben.
 
És holnap? Mivel töltöd a napot?

Őszibarackért megyünk a feleségemmel az Alföldre. Egy másik helyre pedig majd besztercei szilváért. Csodálatos befőtt lesz belőle. Szeretnek az emberek. Felhívnak, hogy adni szeretnének valamit. Ideszól a termelő, hogy művész úr… mondom, tegezz engem, hiszen egy fajtához tartozunk! Mondja, hogy meg akar ajándékozni valamivel, csak el kellene menni érte. Hát így! Aki engem szeret, az tűzbe menne értem. De tudod, mi fáj? Mire rájön az ember a megoldásra, hogy miképpen kell élni, nem marad rá ideje.
 
Még valami…

Neki elég, ha tizenötmillióból csak tizennégymillióan szeretik, mondja. A maradék egymillióval nem foglalkozik. Búcsúzóul Széchenyit idézi: „Nehéz jó magyarnak lenni, de nem lehetetlen.” Ezzel enged el.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Rastislav Káčer

Nincs egyetértés a Beneš-dekrétumok kérdésében – nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét

Figyelmeztetnek a meteorológusok!

Csökkent az orosz olaj- és gáztermelés márciusban

Megállapodás született az EU-ban az orosz olaj árplafonjáról

Szlovák Posta

Az elmúlt időszakban nem érkezett gyanús küldemény a nagykövetségre

Kikapcsolta szobatársa lélegeztetőgépét, mert zavarta a hangja

Kikapcsolta szobatársa lélegeztetőgépét, mert zavarta a hangja

d

KVÍZ: Tudod, mekkora büntetés jár a következő kihágásokért?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.