Kultúra

Ma indul az eSzínház Fesztivál

A szeptember 26-ig tartó online színházi szemle 25 előadást kínál.
MTI

2021. szeptember 17. 18:42

ddd
A Mercedes Benz a Vörösmarty Színház előadásában    (Fotó: eSzínház)

  Többek között a Vígszínház, a KV Társulat, a Madách Színház, a Jászai Mari Színház, a Gólem Színház, az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Vörösmarty Színház vagy a Trafó előadásaira válthatunk jegyet. 19 prózai előadás és 6 gyermek- és ifjúsági előadás szerepel a programban. A színdarabok bármely országból elérhetőek az eszinhaz.hu oldalon. 
A fesztivál egyik célja bemutatni, hogy az online vetítésre adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, esetenként a színház és a film határán, másrészt megmutatni a színházak elmúlt időszakban létrehozott értékes alkotásait, melyekről a járványhelyzet miatt sokan lemaradtak. A fesztiválon öt alkalommal élő, ingyenes szakmai beszélgetéseket is közvetítenek neves színházigazgatók, színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével, ahol a nézők is kérdezhetnek. A fesztiválra magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok nevezhettek három különböző kategóriában a nyár folyamán, olyan előadásokkal, melyeket 2019 szeptembere óta mutattak be. A nevezési időszak alatt 21 intézmény és társulat 25 alkotással jelentkezett, ezeket láthatja most a közönség az online térben. A fesztivál időtartama alatt a nézők az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is, az ő voksaik alapján osztják ki az eSzínház Fesztivál Közönségdíját. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri is díjazza majd, melynek Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező és Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője lesznek a tagjai. A fesztivál utolsó napján, élő eredményhirdetésen díjazzák a legjobb digitális adaptációt, a legjobb női főszereplőt, a legjobb férfi főszereplőt és a legjobb látványtervezést. A jegyekből befolyt összeget a fesztivál a színházak, társulatok és alkotók támogatására fordítja. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
agro

A szlovák termőföld valódi védelme, vagy csak magyarellenes hangulatkeltés?

home office

Továbbra is megoszlanak a vélemények a távmunkáról

Az Aktuality.sk által megszerzett felvéelen Robert Fico, MiroslavAz Aktuality.sk által megszerzett felvéelen Robert Fico, Miroslav Bödör és az ülő Para ügyvéd látható. Bödör és az ülő Para ügyvéd látható.

Gorilla 2.0? Titkos találkán volt Fico és Kaliňák - a rendőrség lehallgatta őket!

Marczell Zoltán

Elhunyt Marczell Zoltán, Kisudvarnok polgármestere

Buszok

Ezért okozott olyan pánikot az AdBlue hiánya

eroszak
18+

12 évesen megerőszakolták, az erről készült videó kikerült a Pornhubra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.