Lázadó rockdíva a Deja Vu-ban

Pozsony. Rendhagyó zene- és társadalomtörténeti gyorstalpalón vehettek részt azok a fiatalok, akik ellátogattak e hét szerdáján a Deja Vu klubba.

Pozsony. Rendhagyó zene- és társadalomtörténeti gyorstalpalón vehettek részt azok a fiatalok, akik ellátogattak e hét szerdáján a Deja Vu klubba. A mai huszonéveseknek keveset mond Bárdos Deák Ágnes neve, és ez esetben szüleikhez sem igazán fordulhattak információért, hiszen Ági zenekara, a Kontroll Csoport annak idején Magyarországon is csak egy szűk körben volt ismert. Rendszerellenes zenekarnak számítottak, hamar betiltották őket, lemezük nem jelenhetett meg, a sajtóban nem szerepelhettek, illetve csak negatív példaként. Kisebb forradalomnak számított, amikor a New Musical Express című elismert brit szaklap hosszú összeállításban méltatta a magyarországi új hullám képviselőit, köztük a Kontroll Csoportot. A zenekar eredeti felállásában alig három évig működött, hatásuk viszont máig érezhető azon műfajokban, amelyek képviselői nem kötnek kompromisszumokat a népszerűség érdekében.

Bárdos Deák Ágnessel ezen az estén Nagy András beszélgetett, kérdéseiből érezhető volt a fiatal generáció érdeklődése, azoké, akik fogékonyak az újra, és a zenei felfedezések mellett szívesen hallgatnak hihetetlen történeteket a rendszerváltás előtti időkről.

Ági egyébként tavaly, 50. születésnapja alkalmából felélesztette a Kontroll Csoportot, egy éven át járták az országot, hatalmas sikerrel. Emellett irodalmi dívaként is aktív, saját bevallása szerint a kortárs irodalomban találta meg azt a szellemi pezsgést és lázadó kreativitást, amely a nyolcvanas években a zenészekre volt jellemző.

A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének támogatásával megvalósuló est fénypontja tagadhatatlanul az a három dal volt, amelyeket a vendég a klub házizenekara, a Deja Vu kíséretében adott elő. Erre a bizarr és merész párosításra nemcsak a klub törzsközönsége kapta fel a fejét, de láthatóan magukat a zenészeket is meglepte a friss és korszerű összhangzás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?