Különös emberek keserű élete

„Azt akartam, hogy mindenkinek, aki bejön este játszani a színházba, olyan feladata legyen, amiben igazán megmutathatja magát” – Schlanger András rendező, a háttérben Tóth Péter zenei vezetőDömötör Ede felvételeA doktor úr is úgy készült, hogy a legelején leültek Bognár Róbert dramaturggal, mint annak idején, A gazdag szegények vagy A waterloói csata című, korábbi komáromi sikerdarabok rendezése előtt tették?

Évek óta Bognár Robival dolgozom. Azért szeretek vele dolgozni, mert már ismeri a társulatot. Pontosan tudja, milyen színészekre kell átalakítanunk a szöveget, és ismeri a színházi gondolkodásomat is. Évadonként általában két darabot rendezek. Külön élmény, amikor nyáron lemegyünk az őrségi házába, kint a szőlőlugasban egy hétig gyúrunk egy-egy szöveget. Minden előadásunk ott születik már húsz éve.

Táncos és zenész múltját mennyire hasznosíthatja a színpadon?

A Vidám Színpadon, melynek a tagja vagyok, elég különös, de nagyszerű felfogásban játsszuk most a Vízkereszt című darabot. Az előadásban élőben fellép a Quimby nevű sztárzenekar. Ők az általam alakított Orsinónak, Illiria hercegének a házizenekara. Az előadás során többször beállok közéjük, és szaxofonon játszom velük. A világon sok színész van, aki Orsinót játszott már, de olyan, aki közben a Quimbyvel zenélt, azt hiszem, csak én vagyok.

Miért egyfajta különös, karikírozó stílust választott rendezőként a darab komáromi előadásához?

A groteszk, a burleszk felé megyünk. Szerintem olyan, hogy csak társalgási színház, mint stílus létezik. Ebben a darabban az emberek szélsőséges helyzeteket ábrázolnak. Éppen most akar megcsalni a férjem, éppen most akarom megcsalni a feleségemet, éppen most harcolok életem első szerelméért. Az ember ilyen helyzetekben nem társalog, hanem vitázik, harcol, küzd, kiabál, aggódik.

Látványosak Bodor Johanna koreográfus táncai.

Molnár Ferenc huszonnégy évesen írta ezt a darabját. Az a sajátossága, hogy mindig ketten-hárman vannak a színpadon, és a dalok is ilyenek. A zenés műfaj pedig igényli, hogy bizonyos pontokon sokan táncoljanak együtt. Ezt úgy oldottuk meg, hogy látunk egy viszonylag szűk belső szobát, majd egy trükk segítségével kinyílik az egész színpad, és a táncosok eltáncolják, amit a színészek nem mondhatnak el. Titkos vágyaik, gondolataik, szenvedélyeik vannak ezekben a táncokban.

A színészek bírják a rengeteg gyorsöltözést három felvonáson keresztül?

A színész általában kétszer esik kétségbe. Ha nagyon kis feladatot bíznak rá, vagy ha rengeteg a feladata. Színészként én is ilyen vagyok, s azt mondom, az utóbbi mindig jobb. Azt akartam, hogy mindenkinek, aki bejön este játszani a színházba, olyan feladata legyen, amiben igazán megmutathatja magát.

A záródalnak a szövege is hatásos.

Zerkovitz olyan szerző volt, hogy ha rendeltek tőle egy új darabba egy slágert, fogta a régi dallamot, és másik szöveggel leadta. A doktor úr egyik nagy slágerével, az Ez egy egészen elsőrangú nő című dallal is ez történt. Zerkovitz ezt is magától lopta. Tóth Péter zenei vezető azután egy antikváriumban rábukkant az eredeti kottára. Az eredeti szöveg arról szól, hogy ma még táncolunk, mulatunk, de ha körülnézünk, rádöbbenünk, hogy öt perc múlva meg fogunk halni. Potyára megy ez az egész hercehurca, amit az életünknek nevezünk, a folyamatos jövés-menés, hazudozás, „szeretés”, „gyűlölés”. Mert mire az ember kiloholja magát, már megy is a sírba. Amikor meghallottam a dalt, rádöbbentem, hogy éppen efféléket gondoltam a darabról. A felszínen mulatságos vígjáték, a felszín alatt pedig különös emberek keserű életét karikírozza ki Molnár Ferenc. Minden vígjáték akkor jó, ha valódi, drámai sorsokat mutat be a fonákjáról. Különben nem vígjáték, hanem bohóctréfa.