Konrád György hetvenéves

A Debrecenben született, Kossuth-díjas író A látogató című regényével lépett be a magyar irodalomba, amely megjelenése évében, 1969-ben a könyvhét legnagyobb sikere volt. További regényei mellett (A városalapító, A cinkos, Kerti mulatság, Kőóra. Agenda II., Hagyaték, Elutazás és hazatérés) számos esszé és jelentős tanulmány szerzője. Műveit több nyelvre is átültették, egyebek mellett berlini, New York-i, párizsi, müncheni, frankfurti, stockholmi, amszterdami kiadók gondozásában jelentek meg. Konrád György 1990 és 1993 között a Nemzetközi P.E.N. Club elnöke volt, 1997-től pedig a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnökeként tevékenykedett. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1983-ban Herder-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, 1991-ben a német könyvkereskedők békedíját és a Nemzetközi P.E.N. Club irodalmi békedíját, 1998-ban a Közép-Európa-díjat, 2001-ben pedig a legmagasabb európai kitüntetést, a Károly-díjat vehette át.

Az író jubileuma kapcsán jeles hazai irodalmárokat kérdeztünk arról, ők miben látják Konrád György jelentőségét, mi az, ami miatt fontos számukra.

TŐZSÉR ÁRPÁD: „Konrád György íróként két szempontból jelent számomra meghatározó élményt. Egyrészt az 1969-ben megjelent A látogató című regénye révén. A látogatóval ugyanis több szempontból is forradalmat csinált. Nem csak másként gondolkodóként, nem csak politikusként – bár úgy is. Ezzel a könyvével – és ez teszi A látogatót az irodalomban is vízválasztóvá vagy határkővé – az irodalomformálást is forradalmasította. Az irodalmi szociográfiának, amelyet most újabban Tar Sándor emelt irodalmi értékké, a hatvanas években a rehabilitálója Konrád György volt, és éppen A látogatóval. Regényében addig sosem tapasztalható objektivitással vall olyan újdonságokról, amely újdonságok – állítom – mondjuk Daniel Defoe Robinson Crusoe-jához hasonlíthatók a szenzációértékét tekintve. Tehát annyira „új szigetet” fedezett fel az irodalom számára. S ez adja a rangját, hogy az irodalom számára fedezte fel ezt az új szigetet. Mert ez annyit jelent, hogy bizonyos szociális, társadalmi valóság-szigetekből, -részekből képes volt irodalmat csinálni. A másik nagy élményem Konrád Györggyel kapcsolatban a közép-európai gondolat. Konrád György a cseh Milan Kundera mellett a közép-európai gondolat legjelentősebb képviselője, reprezentánsa a világirodalomban. Csak míg Kundera irodalmat is próbált a közép-európaiságból kreálni, addig Konrád György a publicisztika nyelvén mondta el nagyon hatásosan és mondja a mai napig is a közép-európai eszmeiséget, gondolatiságot mint identitást és kultúrát. Tehát a közép-európaiság mint identitás és mint irodalom, pontosabban mint kultúra Kundera mellett Konrád György nyelvén fogalmazódott meg evidens érvénnyel, legalábbis az én számomra.”

GRENDEL LAJOS: „Először is mint írót tartom jelentősnek. A huszadik század egyik legjobb magyar regényét írta meg, ez pedig A látogató című regény, amely a maga idejében regénytörténeti szempontból is úttörő jelentőség munka volt. Ezzel a regényével Konrád György egyszer s mindenkorra beírta magát a magyar irodalom történetébe és a magyar irodalom klasszikusai közé. Másrészt mint esszéírót tartom nagyon jelentősnek. A hetvenes-nyolcvanas években íródott politikai, társadalompolitikai esszéi ennek a kornak a legfontosabb írásai közé tartoznak. Nagy részük persze szamizdatban jelent meg. És itt jön a harmadik dolog, ami kiemeli a jelentőségét abból a korból: ez pedig a személyes bátorsága és a tartása, ahogy a diktatúra idején vállalta a közszereplések és a szamizdatban való publikálásnak minden kockázatát és hátrányát. Példát tudott mutatni arra, hogy szembe lehet szállni a diktatúrával, hogy nem kell félni. Hogy egy írónak, egy értelmiséginek kötelessége kimondania akkor is azt, amit gondol, amikor ez nagy kockázatokkal, akár börtönbüntetéssel is jár.”

BARAK LÁSZLÓ: „Konrád György egyike azoknak a szabadgondolkodóknak, akit másként gondolkodónak neveztek, de én azt gondolom, hogy inkább a szabadgondolkodás jellemző rá, aki a rendszerváltás előtt is tette a maga értelmiségi munkáját, amiről úgy érezte, egy írónak ezt meg kell cselekednie az adott rendszerben. Nem harsányan, nem vonult ki a barikádokra, de ismert és köztudott róla, hogy a rendszer nem tudta őt elfogadni és nem is nagyon tagozódott be. ĺgy különösképpen az irodalmi tevékenységével sem tudott nagyon érvényesülni szerintem. És ami a legfontosabb számomra Konrád Györgyben, amit sajnos a magam számára nem vagyok képes megvalósítani, mert Konrádhoz képest talán nincs hozzá erőm, az az, hogy Konrád György a rendszerváltást követően nem úgy cselekedett, mint a magyar írók és költők többsége. Nem vállalt aktív szerepet, hanem visszavonult és végzi a munkáját tovább. Ez rendkívül fontos dolog az én számomra. Ilyen szempontból példát vehetnének tőle a közép-európai értelmiségiek.”

S hogy hogyan látja az író, az értelmiség szerepét napjaink Európájában Konrád György, azt a Károly-díj átvétele kapcsán adott egyik interjújában így fogalmazta meg: „Az íróknak mindig az a szerepük, ami évezredek óta: szép verseket, jó elbeszéléseket írni. De miért tételezzük fel, hogy az írók nem szeretnek körülnézni, hogy nem kíváncsiak arra a világra, amelyben élnek, vagy hogy érzelemtelenül reagálnak rá? Minden valószínűség szerint az írók nem kevésbé érzékeny emberek, mint az átlagos polgárok, sőt talán még inkább azok. Ennélfogva ami visszatetsző vagy megalázó vagy buta, az nekik még kevésbé tetszik, mint másoknak, de ugyanúgy sokkal inkább hajlamosak ábrándozni arról, ami az embereket összeköti. És leginkább ez az európai sajátosság: az individuum tisztelete köti össze a nagy egyéniségeket.” (me)