Könnyű leckék könnyek nélkül

Kafiya Szomáliából menekült Európába, hátrahagyva családját, vallását, kultúráját. Nem Magyarország volt az úti célja, aztán mégis úgy döntött: nem megy tovább. Megtanult magyarul, egyetemre jár, dolgozik, barátokra tett szert, különleges szépségének, kisugárzásának köszönhetően a modellszakma is felfedezte. Zurbó Dorottyának az élete történetét adta oda. Tisztán, őszintén, teljes valójában. A Könnyű leckék – finom iróniával a címben – főhőseként először a locarnói fesztivál közönsége láthatta őt, a következő hetekben, hónapokban pedig utazik tovább a filmmel, egészen Mexikóig.

Hogyan fogadták a filmet Locarnóban?

Nagyon szerette az ottani közönség. Egy kilencszáz fős teremben mutatták be, és végig érezni lehetett a levegőben, hogy milyen erősen hat rájuk Kafiya története. Mindenre, még az apró rezdüléseire is reagáltak. Rengeteg kérdést kaptam a közönségtalálkozón. Dolgozott a nézőkben a film.

Bár Kafiyát Fóton ismerte meg, a menekültek áradatával Brüszszelben találkozott először.

Gyerekkorom óta filmrendezői pályára készültem, de lassan jutottam el idáig. Filmelmélettel és filmtörténettel kezdtem az ELTE-n, utána vettek fel Almási Tamás osztályába nemzetközi dokumentumfilmrendezői szakra, ami kétéves mesterképzés volt. Minden szemeszter más európai filmakadémián zajlott. Huszonnégyen voltunk az osztályban a világ minden tájáról, de magyarok csak ketten. Az első szemeszter Lisszabonban volt, a második Budapesten, a harmadik Brüszszelben, a negyedik szemeszterben pedig már a diplomafilmen dolgoztunk. A menekültkérdés Brüsszelben ért utol. 2014-et írtunk. Jött a sok, kísérő nélküli, kiskorú menekült Európába. Magyarországon akkor még nem kulminálódott annyira a menekültválság. Brüsszelben már integrálódtak a fiatalok. Ott voltak azok, akik valami elől menekültek, vagy egyszerűen csak új életet akartak kezdeni egy emberibb társadalomban. Engem mindig érdekeltek a kamasztörténetek. Vonzódom ehhez az életkorhoz, amikor minden gátlásunkkal, frusztrációnkkal megtapasztaljuk az első szerelmet, az identitás alapvető kérdéseit. Az alatt az öt hónap alatt, amit Brüsszelben töltöttem, elég közel kerültem ezekhez a messziről jött gyerekekhez. Úgy gondoltam, miután lediplomázom, megnézem, mi a helyzet nálunk, érkeznek-e Magyarországra ilyen fiatalok, s akarnak-e itt élni? Így jutottam el 2014 nyarán a fóti gyermekotthonba.

Vagyis egy konkrét téma felől közelítve próbált találni valakit, akinek a sorsa megérintette.

Arra voltam kíváncsi, hogy egyik napról a másikra hogyan válnak felnőtté azok a gyerekek, akik hirtelen kiszakadnakotthonról. Megteszikezt a hosszú, veszélyes utat, megérkeznek egy számukra teljesen új kultúrába, maguk mögött hagyva a szülőket s azokat az értékeket, amelyek addig vezették őket, és hirtelen felnőttnek kell mutatkozniuk. Dönteniük kell egy olyan helyzetben, amelyre még nincsenek felkészülve.

A fóti gyermekotthon 2014 nyarán tranzitállomásként fogadta be a menekült gyermekeket. Minden kiskorút oda vittek, akit elfogtak a határon.

Fót nem kívánatos regisztrációs központ volt számukra. Menni akartak volna tovább, de nem mehettek. Két-háromszáz afgán, pakisztáni, szíriai és afrikai kamasz fiú között láttam meg két lányt. Az egyik Kafiya volt. A fiúkat, főleg az elsőszülötteket a szüleik küldték az ismeretlenbe a szebb jövő reményében. A lányoknál más indítóokokat sejtettem. Érdekelt, ők vajon miért, milyen helyzetből menekültek ide. Kafiya ebben a traumatizált élethelyzetben mosolyogva, ragyogó szemmel nézett rám. Volt benne valami nemes létezés. Nagyon kedves volt, rögtön beszédbe elegyedtünk. Akkor még angolul szólt hozzám, hiszen csak fél éve élt Fóton. Életerő volt benne. Szorgalmasan tanult magyarul. Nem törődött a nyelvi nehézségekkel, elszántan ült a könyvek fölött. De amikor eltűnt az arcáról a mosoly, kiült rá a mérhetetlen fájdalom. És én ezt a kettősséget szerettem volna megfejteni. Meg akartam ismerni őt.

Érezte, hogy aranyat talált?

Nem mondtam el Kafiyának, de igen. Tudtam, hogy nagyon érzékeny élethelyzet az övé, s ahhoz, hogy megengedje, hogy filmet készítsek róla, közelebb kell kerülnünk egymáshoz.

Mennyi időbe telt, míg közölte vele a szándékát?

Egy évbe. De az alatt az egy év alatt nem mindig találkoztunk, amikor Fóton voltam. Sokszor volt kimenőn vagy iskolában. Készült az érettségire. Drámajáték-foglalkozást tartottam kamaszoknak, így ismertem meg a közegüket. A film ötletéhez az volt a katalizátor, a végső löket, hogy akkor robbant ki a menekültválság a Keleti pályaudvarnál, 2015 augusztusában, szeptemberében. Amikor egy hosszabb kihagyás után mentem Fótra, már üres volt a gyermekotthon. Mindenki elment a nagy hullámmal. Kérdeztem az egyik nevelőt, hogy tényleg nem maradt senki? „Csak egy lány – mondta –, Kafiya.” De őt is áthelyezték a magyar gyermekvédelemben egy másik, budapesti gyermekotthonba. Úgy éreztem, ez egy jel, megyek és megkeresem. És akkor beszéltem neki először a filmről.

A Könnyű leckékben el is hangzik: Kafiya egy kényszerházasság terve miatt hagyta el a családját, az otthonát, a hazáját. Mostohaapja egy idős férfihez akarta feleségül adni, az édesanyja segítségével azonban kiszökött ebből az áldatlan helyzetből.

Egy kis településen él a család, rendkívül szűk mozgástérben. A lányokat nagyon féltik. Kafiya is csak a testvéreivel mozoghatott, az utcára nem mehettek ki, iskola után azonnal haza kellett menniük. Édesanyját azért hagyta el az édesapja, mert a mama sorban lányokat szült. A nagymama aztán hozzáadta őt egy másik férfihoz, ő lett a gyerekek mostohaapja. Kafiya már úgy nőtt fel, hogy látta az édesanyját szenvedni, benne mindig volt egyfajta szabadságvágy. Öntörvényű, makacs természet, amit az édesanyja is felismert. Látta, hogy neki mennie kell, kiszakadni abból a világból.

Muzulmán hitéből ki is keresztelkedett Magyarországon. Megismerkedett ugyanis egy magyar fiúval, aki ebben segített neki.

Kafiya azóta sem bánta meg ezt a lépését, ez érthető fejlődés nála. De hit nélkül nem tud élni. Nagyon erős vallásos közegből jött, a kereszténységben pedig megtalált egy megengedőbb vallást. Kiszemezgette belőle azt, ami erősíti a lelkét. Keresztény lett, de a vallás örök dilemma marad számára. Meglép tabukat, mindent elvág, ami az otthonához köti. Az asszimilációhoz vezető útján az utolsó lépése volt a kikeresztelkedés, amit az édesanyja bizonyára soha nem fog megérteni. Az ő szemében ez megbocsáthatatlan bűn marad. Ezt Kafiya is tudja. Ezzel olyan lelkiismereti dilemmába hajszolta bele magát, amivel majd később fog elszámolni.

Lenyűgöző az az akarat, kitartás, amellyel átgondoltan, fokozatosan építi fel az új életét.

A forgatást kicsivel az érettségije után fejeztük be, 2017 júniusában. Utána egy évig az utómunkálatokkal voltam elfoglalva, de a Könnyű leckékkel párhuzamosan dolgoztam egy másik filmen, a Butánban forgatott A monostor gyermekein is. Össze is csúszott a két film. Előbb be kellett fejeznem a butáni testvérpár történetét, utána pedig Kafiyáét.

A forgatás során bizonyára nagyon közel kerültek egymáshoz. Kiderült, miért lett Magyarország Kafiya választott hazája?

Itt fáradt el, nem maradt ereje tovább menni. Egy éven keresztül jött. Repülővel Iránba, onnan embercsempészekkel Törökországba, onnan Görögországba, ahol három hónapra börtönbe vetették mint illegális bevándorlót. Több társával együtt autóbalesetet is szenvedett. Megjárta a poklok poklát. Magyarországra érve úgy érezte, ide vetette a sorsa, itt kell gyökeret eresztenie. Én próbáltam segíteni neki, egyengetni az útját, finoman vezetni. Ma is szoros kapcsolatban vagyunk. Segítséget senkitől nem kér, én mégsem eresztettem el a kezét. Tudom, mivel küzd, mi nyomja a lelkét. Odaadott egy szeletet az életéből, a bizalom megvan köztünk.

Anglisztikát tanul, három műszakban dolgozik, és még modellkedik is.

Minden lehetőséget megragad, anyagilag támogatja a családját. Bátor, karizmatikus lány. Nem nevezhető tipikus menekülttörténetnek az övé. Nagyon sok utalással dolgozunk a filmben. Fontosabb volt, hogy a belső, lelki, érzelmi drámára fűzzük fel a történetet, de benne a szomáliai múlt és a menekülésé is. Emlékekből, töredékekből és az itteni történeteiből áll össze a film, a többit a nézőre bíztam. Azt akartam, képzelje el, milyen lehet az élet Szomáliában.

Ahová Kafiya sokáig nem mehet vissza.

Tíz évre szóló menekültstátust kapott Magyarországon, de most folyamodik állampolgárságért. Hosszú és bonyolult procedúra vár rá. Ha a családjával szeretne találkozni, akkor csak semleges területen láthatja őket. Például Etiópiában.

Mi lesz, ha eljut a film Szomáliába, vagy megtalálják a világhálón a falujában?

Erről is sokat beszéltünk. El nem küldött levélként készült a film. Ha majd abba a helyzetbe kerül Kafiya, hogy találkozhat az édesanyjával, meg fogja mutatni neki a filmet, azt, amit szavakkal elmondani nagyon nehéz. Ő már átlépte a saját határait, most az édesanyján a sor.

Könnyű volt bejutni a filmmel a magyarországi art mozi hálózatba? Nem ütközött falakba?

A történet miatt? Egyáltalán. Nem akartam politizálni a filmmel. Mindenki rávetítheti a maga tudását.