Kaszás Attila emlékére

Budapest. Kaszás Attila emlékének szentelt lemez jelenik meg december 10-én; a kiadványon a márciusban elhunyt színész utolsó felvételei mellett pályatársai és barátai előadásában hallhatóak verses mesék – mondta Bucsai Tímea, a lemezt kiadó Warner Music Hungary sajtóreferense.

Budapest. Kaszás Attila emlékének szentelt lemez jelenik meg december 10-én; a kiadványon a márciusban elhunyt színész utolsó felvételei mellett pályatársai és barátai előadásában hallhatóak verses mesék – mondta Bucsai Tímea, a lemezt kiadó Warner Music Hungary sajtóreferense.

Mint mondta, a „Kit ringat a bölcső, Janikát...” – Verses mesék gyerekeknek és felnőtteknek címmel megjelenő lemezen Pápai Erika, Nagy-Kálózy Eszter, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter, Szarvas József, Stohl András, Ákos, Samu és a Ghymes együttes szerepel.

A CD-n 30 mese hallható, ezek közül tíz a márciusban elhunyt színművész előadásában. Az archív felvételeken Kaszás Attila Csorba Piroska, Csoóri Sándor, Móricz Zsigmond, Csukás István, Utassy József, Baranyi Ferenc és Tóth Bálint műveit adja elő. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?