Jófajta popzenével a háború ellen

Azon a rövid Instagram-videón Andrij egyenruhában, géppuskával felfegyverkezve énekel egy első világháborús ukrán katonadalt. Gilmour pedig, akit 2015-ben a Boombox tagjai kísértek egy londoni jótékonysági koncerten, olyan szépnek találta a dallamot, hogy csinált belőle egy Pink Floyd-számot, amelynek bevételét a háború sújtotta Ukrajna megsegítésére ajánlották fel.

A Boombox csaknem húsz éve a legnépszerűbb ukrán zenekarok egyike. Első albumukat (Melomania, 2005) állítólag tizenkilenc óra alatt vették fel, és akkora siker lett, hogy még hozzám is eljutott, igaz, négyéves késéssel. Azóta gyűjtöm a lemezeiket, a következő, 2006-os Family Businessről több dal szövegét ma is fejből tudom. Alig hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy június 22-én a pozsonyi MMC klubban lépnek fel, egy európai miniturné keretében. Nézzük, miért érdekes ez a zenekar – a politikai aktualitáson túl.

Zeneileg leginkább a Wellhello és a Halott Pénz lehetne a magyar rokonuk, de Punnany Massif-rajongóknak is tetszenének. Hiphopalapok, szkreccselés, latinos gitár, színgazdag, kanyargós, szlávos dallamok, némi rappelés, némi romantika, okos szövegek. Rendkívül frissen hat ez a koktél, tele van kreatív ötletekkel. A dalok magja lehet egy frázis, egy gitártéma, egy ritmus vagy egy dallam, hallgatóként is érezzük, hogy az opciók korlátlanok. És a lazaságot is, azt, hogy nem a tökély elérése a cél, hanem hogy megosszák másokkal, kik ők, hogyan látják a világot.

Andrij az agytröszt, a többiek csak asszisztálnak neki. És csupán annyira majmolják a Nyugatot, hogy az ne tűnjön erőltetettnek. Az ukrán szövegekbe kevert angol beszólásokkal pedig azt sugallják, hogy a zene egy univerzális nyelv.

Ha kíváncsiak, milyen volt a popzene fénykora egy mára lerombolt országban, nézzék meg őket június 22-én Pozsonyban, vagy másnap Budapesten az A38-as hajón, a velünk élő ukrán rajongók társaságában, akiknek olyan lesz ez az este, mint a londoni magyaroknak egy ottani Wellhello-koncert.