Itt a piros, hol a piros

– Már megint egy meghívó volt a postaládánkban valamiféle termékismertető előadásra – jegyezte meg feleségem egy pörköltszagú délelőttön –, és mi még sohasem voltunk ilyenen. Pedig mindig csupa jó dolgot ígérnek, ajándékokat meg ilyesmiket. Egyszer már igazán elmehetnénk. – Igazad van, anyjuk – így én –, miért csak másnak legyen szerencséje? Ismerek olyanokat, akik az ajándék esernyőkből meg a rézkészletekből kiskereskedést nyitottak.

Száz szónak is egy a vége, azon a délutánon némileg kirittyentettük magunkat és beültünk a közismert kávézóba, ahol már néhány álmos tekintetű házaspár várta a jó szerencsét. A legvonzóbb a meghívónak az a mondata volt, amely szerint valamennyi házaspár háromezer korona értékű ajándékban részesül. Nem rossz, nem rossz. A meghívó egyébként afelől is biztosított, hogy nem kell sem rósejbnivel, sem borotvapengével házalnunk. Az asszonnyal már terveztük, hogy a legközelebb is elmegyünk erre a termékbemutatóra. Ő majd feketére festi a haját, én pedig spanyolbajuszt ragasztok, s az egészhez kölcsönkérjük a sógorék személyazonosságiját. Az ember legyen élelmes...

Szóval a termékbemutató. Az előadó asztalán levő két mini bőröndből sehogy sem derült ki, hogy miről lesz szó, pedig erősen tört minket a nyavalya, hogy megsejtsük. Az előadó egy egyszerű molett asszonyság volt, aki nagyon találóan a rómaiak étkezési szokásaival kezdte, majd a sajátjával folytatta. Szavait időnként a hallgatóság helyeslése szakította félbe, különösen az egyik asztaltól. A hangadó egy szimpatikus házaspár volt, amely egy kopasz férfiból és egy hajas hölgyből állott. A velük egy asztalnál helyet foglaló nyugdíjasok – bizonyára ismerősök voltak – ráhangolódtak az elismerő szavakra. Hogy miről is volt szó tulajdonképpen? Az infravörös mikrohullámú kukoricapattogtatóról, amely nélkül – ahogy arról ott szentül meg voltunk győződve – az élet elképzelhetetlen. Mert mire is jó az a miskulancia? Az általa pattogatott kukorica mindent gyógyít. A migrént, mely fogfájás, a szívelégtelenséget, a hasgörcsöt, az aranyeret, a férfiaknál a prosztatát, a nőknél a proszmamát és még tovább is sorolhatnám. S az ára? Igazán nevetséges. Vacak nyolcvanezer korona. Tényleg megéri. Ráadásul részletre is megvásárolható. Sőt, az első vevő ajándékba megkapja Napóleon összecsukható baldachinos ágyát. Már-már azon voltam, hogy elsőként kirohanok az előadó asztalához, ám elkéstem, mivel a kopasz férfival ülő nyugdíjas házaspár egy másodperccel megelőzött. Persze, csak azért, mert a kopasz biztatta. ĺgy jár, aki tétovázik. Csüggedtségemből csak a háromezer koronát érő ajándék rázott fel, amely nem volt más, mint háromezer koronás árengedmény, amelyben akkor részesülhetek, ha az egyik ismert autószalonban megvásárolom a három és félmillió koronás Mercedest. Rögtön el is határoztam, hogy lízingre megveszem... Az előadás fénypontja a különdíj kisorsolása volt, egy csuklón hordozható kakukkos óráé. Az előadó – mivelhogy hirtelen senki sem volt hajlandó rá – saját kezűleg végezte el a sorsolást. Hát nem a kopasz nyerte? A legközelebbi bemutatón majd mellé ülök.