Intim tükrök korlenyomattal

Pozsony. A Pozsonyi Városi Galéria Mirbach-palotabeli kiállítótermei a huszadik századba hívnak és visznek vissza. A képtár nagyszabású tárlatán a grafika szlovákiai fejlődésének, huszadik századi alakulásának stációit járhatjuk végig Ivan Jančár és Zuzana Böhmerová kalauzolásával – ők a kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány kurátorai, szerzői.

Ahogy Ivan Jančár ismertette, valamint a tárlathoz készült kiadványban is megfogalmazta, a 20. századi szlovák grafikában az alkotóművészek lenyűgöző élettörténeteinek „intim tükrei” vetülnek ki oly módon, hogy egy ellentmondásos kor lenyomatát is felvillantják. S bármilyen is volt a kor, az összegyűjtött anyag azt mutatja, hogy a művészi kreativitás és a belső szabadság megnyilvánulásaként sokszínű, szerteágazó grafikai műfajt engedett kibontakozni és hagyományozott ránk. A huszadik század olyan képet formált és alakított ki a szlovákiai grafikában, amelynek legékesebb mozaikjai időtálló igazságokról és belső énekről, egyéni lélekállapotokról hagytak számunkra üzeneteket. Főként ezek túlléptek minden határt, fizikait és szellemit – elsősorban ideológiait –, s európai, sőt kontinensen túli művészeti kontextusba emelkedtek. A szlovák grafika – különösen a század második felében, amikor gátolva volt a szabad művészi megszólalás – is tudott sajátosan kikristályosodó-kidomborodó elemként megnyilvánulni. Olyan területként-felületként, amelyen elszántság- és alázattörténetek, szabadság utáni vágy, csendes meditációk ugyanúgy helyet találtak maguknak, mint (és ezekről sem feledkezhetünk meg) az állandóság szempontjából a korszak mellé állt, kiszolgáló bólingatások.

Ahogy Ivan Jančár fogalmaz, a szlovák grafika felemelkedéseket és zuhanásokat is megélt. „Bárhogy is értékeljük azonban – írja –, nem vitathatjuk el a szlovák képzőművészet fejlődésében betöltött jelentőségét. Mai szemmel nézve egyes megnyilvánulásai konzervatívnak tűnhetnek, mások időfelettinek (időtállónak), ám azzal a tényelfogadással kell tekinteni rájuk, hogy a konkrét kor, feltételek, és környezet, amelyben, illetve amelyek között születtek, mindenképpen letörölhetetlen pecséttel bélyegezték meg őket.”

Bár a tárlat március másodikával bezár, anyaga, szellemisége tovább él egy több mint négyszáz oldalas színes kötetben, melyhez (ahogy a tárlathoz is) – Ivan Jančár szavai szerint nem volt könnyű összeválogatni a szerzőket. Mint elmondta, az eredeti szándék szerint csak a huszadik századi grafika meghatározó egyéniségeit akarták bemutatni, de az ilyen válogatás nem adott volna teljes képet a műfaj fejlődéséről. Holott az összeállítással olyan komplexitásra törekedtek, amelyből körvonalazódik a huszadik századi szlovák grafika huszonegyedik századba vezető útja is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?