Idén is szomszédolnak

Sátoraljaújhely. Az idén tizenkettedik évfolyamába lépő Zempléni Művészeti Napok megvalósította az alapító-szervezők, Rolla János, Merényi Judit és a rendezvényt a kezdetektől támogató Antenna Hungária Rt.

Sátoraljaújhely. Az idén tizenkettedik évfolyamába lépő Zempléni Művészeti Napok megvalósította az alapító-szervezők, Rolla János, Merényi Judit és a rendezvényt a kezdetektől támogató Antenna Hungária Rt. álmát: a művészetek segítségével Magyarország újra felfedezte ezt a műemlékekben és természeti értékekben gazdag tájat – hangzott el a kedden tartott sajtótájékoztatón.

Merényi Judit, a rendezvény igazgatója elmondta: a színházi előadások és kiállítások mellett a művészeti napok fő vonulatát az idén is a komolyzene és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjei jelentik. A zenekarral Matthias Kirschnereit zongoraművész, valamint két fiatal magyar hegedűművész, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin lép fel. A füzérradványi Károlyi-kastély kertjében a könnyebb zenei műfajok kedvelői Illényi Katicával és a Stúdió 11-gyel nosztalgiázhatnak, a szerencsi Rákóczi-várban a fesztivál vendégei a Vujicsics együttes délszláv muzsikájával múlathatják az időt. Az idei szomszédolás keretében és a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójához kapcsolódóan kiemelt szerepet kap három szlovákiai helyszín: Borsi és Kassa, valamint Királyhelmec. A XII. Zempléni Művészeti Napok rendezvénysorozata augusztus 16-ától 23-áig tart. (hgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?