Hölgyek búcsúja

Amíg a kilencvenes évek második fele a lánycsapatok érája volt, addig manapság nincs csajok alkotta együttes a nemzetközi élvonalban. Két angol trió, az Atomic Kitten és a Sugababes próbálta meg elfoglalni a régiek megüresedett helyét, de sikerük tiszavirág-életűnek bizonyult, mára kifulladtak, igazán nagy slágert nem hagytak maguk után.

A Sugababes tagjairól köztudott, hogy már beszélő viszonyban sem állnak egymással, nagyon nehezen lehetett rászedni őket, hogy elkészítsék a harmadik lemezüket. Valószínűleg a sok vádaskodás is közrejátszott abban, hogy a Three meg sem közelíti a második albumuk sikerét. A bennfentesek szerint biztos, hogy ez a Sugababes utolsó albuma, a jövőben mindhárman szólókarrierbe kezdenek, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

Az Atomic Kitten háza tájáról az elmúlt hetekben röppent fel a hír, miszerint a lányok külön utakon folytatják. A bombát Natasha Hamilton robbantotta, a trió weboldalán a feloszlás okaként azt nevezte meg, hogy az együttessel járó kötelezettségek túlságosan is lekötötték őt, így nem tudott elegendő időt tölteni a 2002 augusztusában született fiával. Bejelentése után a másik két lány, Jennifer Frost és Elizabeth McClarnon elmondta, nem keresnek Natasha helyére senkit, inkább feloszlanak. Ám amíg kolléganőjük babázgat és pihen, ők maradnak a zeneiparban, várhatóan szólópályára lépnek. A későbbi híradások azonban már nem feloszlásról tudósítottak. A csapat menedzsmentje egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben megerősítették, hogy a trió március közepétől visszavonul, de hangsúlyozták, szó sincs feloszlásról. Az Atomic Kitten a következő napokban egy búcsúturnéval lepi meg a hálás rajongókat. A február tizennyolcadikán induló Feels So Good nevű koncertkörút keretében tizennyolc stadionban lépnek fel Angliában. Ezután pedig egy Greatest Hits-albumot jelentetnek meg tizennégy ismert dalukkal és egy-két újdonsággal. Ennek beharangozója, a Someone Like Me lesz a lányok búcsúdala, amelyet legutóbbi Ladies Night című korongjukról már ismerhet a közönség. A szóban forgó lemez sikere – akárcsak a Sugababes esetében – elmaradt a várakozásoktól, így minden bizonnyal ennek (is) szerepe van a trió működésének felfüggesztésében. A kérdés mindössze az, hogy a pihenő után lesz-e valaha Atomic Kitten. Én személy szerint erre nagyon kevés esélyt látok. A határozatlan ideig szünetelő működés ugyanis az esetek túlnyomó többségében egyet jelent a feloszlással. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?