HĺRSZOLGÁLAT

Naomi-díj a legrosszabbaknak
Naomi Campbell bizonyára nem szívesen emlékezik vissza a csúfos bukással végződött zenei pályafutására. 1994-ben nagylemezt adott ki, amely hihetetlenül gyengére sikeredett, mindössze azt érte el vele, hogy Angliában névadója lett egy díjnak.

Naomi-díj a legrosszabbaknak

Naomi Campbell bizonyára nem szívesen emlékezik vissza a csúfos bukással végződött zenei pályafutására. 1994-ben nagylemezt adott ki, amely hihetetlenül gyengére sikeredett, mindössze azt érte el vele, hogy Angliában névadója lett egy díjnak. A Naomi-díjat azóta minden évben megkapják a zenei élet legrosszabbnak tartott résztvevői. A szakemberek már kiértékelték a tavalyi évet, ismert a „díjazottak” listája. 2003 legrosszabb brit popcsapata az Atomic Kitten, a legrosszabb nemzetközi énekesnő nagy meglepetésre Mariah Carey, a legrosszabb nemzetközi énekes R. Kelly, a legrosszabb brit énekesnő a Hear’Say egykori tagja, a tavaly szólókarrierbe kezdett Kym Marsh, a legrosszabb brit énekes pedig a Five-ból megismert Richard Abs Breen lett. A szavazás szervezője szerint manapság rettentően felhígult a szakma, és fontos, hogy efféle pofonnal térítsék észhez az olyan előadókat, akiknek nincs keresnivalójuk a zeneiparban. (z, p)

Együtt a Linkin Park a Korn és Snoop Dogg

Az elmúlt héten arról számoltunk be, hogy Chester Bennington, a Linkin Park frontembere ismét megbetegedett, így az együttes új időpontra tette át az amerikai turnéjának utolsó fellépését. Jó hír a rajongóknak, hogy az énekes állapota napról napra javul. Közben nyilvánosságra hozták a rockbanda harmadik turnéjának részleteit, amely egyelőre csak a tengerentúlra korlátozódik. A koncertsorozat július végén kezdődik, és egészen szeptemberig tart majd. Chesterék ezúttal a szebb időket is megélt Korn és Snoop Dogg társaságában szelik át Amerikát. A Linkin Park második stúdiólemezének megjelenésekor sokan csalódásukat fejezték ki a Meteora címet viselő korong rövidsége miatt, valamint a többség azt is a banda szemére vetette, hogy nem sokban különbözik az első albumtól. Ehhez képest a rajongók megkedvelték, hiszen csak a tengerentúlon mostanáig közel négymillió példány fogyott el belőle. (z, p)

Liza Minnelli nyáron érkezik Budapestre

A színész-énekesnő az eredeti, február közepére tervezett időpont helyett nyáron lép fel a magyar fővárosban. „A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közbenjárásának köszönhetően a művésznő nem a Budapest Sportarénában, hanem egy nagyobb befogadóképességű szabadtéri helyszínen ad koncertet” – mondta a fellépést szervező cég ügyvezetője. A dívát a tengerentúlról érkező zenekar kíséri, és a produkcióban részt vesz egy neves külföldi tánckar is. A koncert időpontját a sztár rövidesen élő műholdas kapcsolásban jelenti be az egyik kereskedelmi csatorna magazinműsorában. A belépőjegyek árusítása az interjút követően kezdődik. (o, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?