HĺRSZOLGÁLAT

A Universal a legeredményesebb
Akárcsak 2002-ben, tavaly is a Universal Music művészeinek albumaiból fogyott a legtöbb a legnagyobb zenei piacon, azaz Amerikában. A lemezeladásból mintegy 28 százalékkal vette ki a részét a multicég.

A Universal a legeredményesebb

Akárcsak 2002-ben, tavaly is a Universal Music művészeinek albumaiból fogyott a legtöbb a legnagyobb zenei piacon, azaz Amerikában. A lemezeladásból mintegy 28 százalékkal vette ki a részét a multicég. Ez az arány valamivel alacsonyabb, mint az előző évben, de a Universal még így is bőven megelőzi vetélytársát, a Warnert, amely 16,38 százalékos piaci részesedéssel büszkélkedhet. A harmadik helyet a BMG szerezte meg 15,46 százalékkal, míg a Sonynak a negyedik hellyel kell megelégednie. Az öt multinacionális cég közül az EMI lett az utolsó. A független kiadók sem szerepeltek rosszul, hiszen összességében az amerikai piac forgalmának 16,7 százalékát uralták. (z, p)

A Cheeky Song a világ legrosszabb dala

A Channel 4 nézői mint minden évben, ezúttal is szavazhattak a nemzetközi zenei élet legrosszabb dalára. Az első helyet a The Cheeky Girls slágere, a Cheeky Song (Touch My Bum) szerezte meg. Egyáltalán nem meglepő, hogy a közönség most ezt tartja a zenetörténet legrosszabb dalának… A román lányokat Cliff Richard 1999-es karácsonyi felvétele, a The Millennium Prayer követi, a harmadik helyen pedig a Black Lace dala, az Agadoo végzett. Meglepetésként a negyedik helyen Elton John Candle In The Wind című dalának Diana hercegnő tiszteletére átírt változata szerepel. (z, p)

Emilio lendületben

Az énekes komoly eséllyel indul az év eleji díjkiosztókon Az év felfedezettje címért. Nagyon nagy világ című debütáló albuma már közel jár az aranylemezhez, ennek első kislemezdala, a Szállj, csak szállj pedig nagy sláger lett. Közben elindult hódító útjára a maxi cédén is megjelent Ne nézz vissza című dal, amelyhez tizennyolc órán keresztül forgattak videoklippet. Emilio a napokban újra országos médiaturnéra megy, hogy tovább népszerűsítse az albumát (z, p)

Daniel Bedingfield autóbalesete

Az angol énekes Új-Zélandon töltött nyaralása alatt terepjárójával Whangarei közelében balesetet szenvedett, akár három hónapig is eltarthat, amíg teljesen felépül. Danielt csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az összetört roncsok közül, és súlyos nyaki sérülésekkel került kórházba. A vele utazó ismeretlen személy nem sérült meg. Daniel Bedingfield elsősorban hazájában örvend nagy népszerűségnek, legutóbb tavaly júliusban vezette az angol kislemezlistát a Never Gonna Leave Your Side című felvételével, amely pályafutásának harmadik listavezetője. 2002 decemberében egy hétig vezetett az If You’Re Not The One-nal, ezt megelőzően pedig 2001 decemberében volt első két hétig a Gotta Get Thru This című dalával, amely 2002 első hetében egy hétre ismét visszatért a legmagasabb pozícióba. Az énekesnek a tengerentúlon is nagy a rajongótábora, Grammy díjra is jelölték. (d, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?