Hírességek a Berlinalén

Berlin. Neves színésznők és rendezőnők kaptak helyet a február 7-én kezdődő berlini filmfesztivál Costa-Gavras elnökletével működő zsűrijében – jelentette be kedden Dieter Kosslick, a fesztivál igazgatója.

Berlin. Neves színésznők és rendezőnők kaptak helyet a február 7-én kezdődő berlini filmfesztivál Costa-Gavras elnökletével működő zsűrijében – jelentette be kedden Dieter Kosslick, a fesztivál igazgatója. A zsűri tagja lesz a francia Sandrine Bonnaire, aki olyan nagyságokkal forgatott már, mint Claude Chabrol és Mau?rice Pialat és aki a közelmúltban nagy elismerést aratott dokumentumfilmet készített autista húgáról. A német Diane Krüger 2004-ben vált híressé Wolfgang Petersen Trójájában, tavaly pedig Bille August Dél-Afrikában játszódó berlini versenyfilmjében, a Goodbye Bafanában szerepelt. Ugyancsak a testület női oldalát erősíti Susanne Bier dán rendezőnő, akit Oscar-díjra jelöltek az Esküvő után című alkotásáért, valamint Shu Qi tajvani színésznő, az ázsiai mozi egyik legnépszerűbb sztárja.

Costa-Gavras, aki pályafutása során elsősorban történelmi-politikai filmjeivel aratott nagy sikert a Z-től az Ámenig, 1990-ben megkapta a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét a Zenedobozért.

A 21 versenyfilm közül nagy érdeklődésre számíthat az Oscar-díjas amerikai Errol Morris Elfogadott hadműveleti eljárása (Standard Operating Procedure), amely a foglyok kínzásairól hírhedtté várt iraki amerikai börtönről, az Abu Graibról szól. Morrist 2004-ben A háború ködében című filmjéért már Oscar-díjjal tüntették ki, és Kosslick szerint ez az új filmje is „a székhez szegezi a nézőt”. A spanyol Isabel Coixet Elégia című filmje Philip Roth regénye alapján készült. Főszereplői Ben Kingsley és Penelope Cruz lesznek. Damian Harris Az éjszaka kertjei című alkotását pedig John Malkovich fémjelzi. Az európai mezőnyben ott lesz Mik Leight Happy-Go-Luckyja és a francia Robert Guediguian Lady Jane-je. A versenyfilmek között kínai, hongkongi, japán és iráni alkotások is lesznek.

Erős lesz a Fórum szekcióban a zenei kínálat: Madonna itt mutatja be első rendezését, Steven Sebring pedig Az élet álma (Dream of Life) című filmjében Patti Smith amerikai punk énekesnő-költőnő portréját adja. Zenéhez kötődik a fesztivál nyitánya is: versenyen kívül mutatják be Martin Scorsesének a Rolling Stones 2006-os New York-i koncertjeiről készült filmjét. Az eseményre a szervezők reményei szerint a veterán rockbanda tagjai is megjelennek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?