Hétvégi programok a Pátria rádióban

Szombaton a Hétrol hétre c. magazinnal indul adásunk, 7 órakor. A tartalomból: A magyar ostörténettel és a nemzeti kulturális örökséggel foglalkozott a VIII. Örökség Népfoiskolai Tábor Ipolyságon. Ott készült összeállításunkat 10 óra után hallhatják.

Szombaton a Hétrol hétre c. magazinnal indul adásunk, 7 órakor. A tartalomból: A magyar ostörténettel és a nemzeti kulturális örökséggel foglalkozott a VIII. Örökség Népfoiskolai Tábor Ipolyságon. Ott készült összeállításunkat 10 óra után hallhatják. Nemrég zajlott Magyarországon a Kosztolányi családnevuek világtalálkozója, ennek kapcsán a pozsonyi Kosztolányi Gézát kérdezzük. Beszélgetést hallhatnak a Rimaszombatban élo énekes-eloadómuvésszel, Povinszkyné Bábi Elvirával. Nagy sikeru kiállítás nyílt Olaszországban az egy évvel ezelott tragikusan elhunyt kassai festomuvész, Roskoványi István munkáiból – errol is szólunk, majd 11 óra után belehallgathatnak a Klikkfest hangulatába is. Musorunkban természetesen jelentkeznek állandó rovataink, részletesen beszámolunk a hazai és a külföldi gazdasági és politikai élet legfobb történéseirol. A szerkeszto Hominda Katalin. 12.10-kor Nótacsokor. 13 órától a Téka egyik témája a Szlovákiai Magyar lrók Társaságának tisztújító közgyulése, majd a Forbáth-díjas Barak Lászlóval beszélgetünk. Ezután Keresd a not! Nagy vihart kavart Magyarországon a köldökvér transzplantátumok jogossága vagy jogtalansága. Mivel a beavatkozást nálunk is végzik, dr. Kulcsár Enikot kérdezzük ennek fontosságáról. Két párkányi ifjú hölgy nemzetközi fodrászversenyen bizonyított, a budapesti megmérettetés részleteirol mi is beszámolunk. Szortelenítés nyáron – ez is a noi magazin egyik témája 13.30-tól. 14.05-kor Slágerhullám. 15 órakor Oszido címmel jelentkezik a nyugdíjasok musora. Nyilatkozik Tomaszic-Szarka Judit, aki 1968 óta Ausztriában él, megismerhetik a zsigárdi Szemeth Lászlót, valamint a lelédi nyugdíjas asszonyokat. Népzene 15.30-tól. 16.05-kor kezdodik a Köszönto, majd a 17.30-kor kezdodo Napzárta után, 18 órakor ér véget adásunk.

Vasárnap is 7 órától rádiózhatnak velünk. 8 óráig egyebek mellett elhangzik a sportösszefoglaló, a heti belpolitikai tükör és a hét eseménye. A 8 órai hírek után a Kaleidoszkópban jeles jubileuma kapcsán köszöntjük Mayer Juditot, a kiváló szerkesztot, mufordítót és nyelvmuvelot. Ellátogatunk a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumába, bemutatjuk a Csilizköz földrajzi nevei címu kötet fiatal szerzojét, végül dr. Mácza Mihály komáromi muzeológustól és helytörténésztol megtudhatjuk, mi orzi a Rákóczi-szabadságharc emlékét a Duna-parti városban. 9 órakor a katolikus félórában bemutatjuk a csíksomlyói Árvácska együttest, amely június végén adott koncertet Érsekújvárban és Pozsonyban a ferencesek templomában. Mikrofonhoz kértük a zenekar tagjait, valamint Gergely István atyát. Ezúttal Galgóczi Rudolf zselízi lelkiatya osztja meg velünk gondolatait. A Ghymes együttes Héjavarázs c. albumát mutatja be a zenei szerkeszto 9.30-kor. 10.05-tol Randevú, melynek témája a szombaton befejezodo Klikkfest, a szerkeszto Puha József. 14.05-kor a nyelvhelyességi musorban a magyar nyelvben eloforduló idegen szavakról hallhatnak, ezután jelentkezik a BBC-magazin. 15 órakor A kultúra világában Szilva József komáromi festomuvész kiállításával, két szlovéniai festomuvész komáromi tárlatával foglalkozunk, és egy interjút hallanak Garaj Éva operaénekessel. A gesztetei Juhász Mária dallamkincsét mutatjuk be a néprajzi összeállításban, 15.30-kor. 16.05-kor Köszönto, majd Napzárta 17.30-tól adászárásig, 18 óráig. (-tek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?