Szombaton reggel 7 órakor kezdődik ötórás publicisztikai magazinunk a Hétről hétre.
Hétvégi programok
Vasárnap is reggel 7 órakor indul adásunk. Az első órában hírek, sporteredmények, a hét politikai történései. A nyolc órai hírek után jelentkezik Lacza Tihamér műsora, a Kaleidoszkóp. Benne ellátogatunk Martosra, ahol az első júniusi hétvégén megrendezték a VIII. Országos Pünkösdi Népművészeti Ünnepséget. Megszólal a horgászverseny egyetlen női résztvevője, valamint egy idős martosi bácsi, aki évek óta kijár a rendezvényre. Ezt követően bemutatunk egy 93 éves tanító nénit, aki két évvel ezelőtt még helyettesítést is vállalt egykori munkahelyén. Vída Zoltán szobrász- és festőművész eseményekben gazdag életéről mesél, Szalay György építészmérnököt pedig a szlovákiai magyar építészek június 20-án kezdődő összejöveteléről kérdezzük. Végül Horján Viktor színművésztől megtudjuk, kik kapnak Színészi Küldetés Díjat az idei trencsénteplici filmfesztiválon. 9 órakor a Világosság című egyházi műsorunk református félórájában Kása Gergely alsólánci lelkipásztor a lelki szegények boldogságáról elmélkedik. Bemutatjuk a dunaszerdahelyi gyülekezet időszakos kiadványát, és szólunk a zsinati iroda Rimaszombatba való költözéséről is. 9.30-kor a Tallózóban ismét meghallgathatják a Feka Arnold acélmetszővel és bélyeggrafikussal, valamint a Hombauer Ferenc erdőmérnökkel készült beszélgetést, aki farönkökbe faragja szobrait. A 10 órai hírek után jelentkezik ifjúsági műsorunk, a Randevú, melyben több nyári fesztiválról, rendezvényről adunk előzetest, szólunk a II. Selye Napokról, és vendégünk lesz a Klikkfesztivál főszervezője, Kiss Péter. A műsorvezető-szerkesztő Puha József lesz. 15 órakor a Segítsünk jelentkezik, melyben egyebek között a Nyárasdon rendezett gyermeknapi ünnepségről tudósítunk, ahol a Nagyszombati kerület szociális otthonainak lakóit szórakoztatták. Ismét elbeszélgetünk Csepi Lászlóval, aki annak ellenére, hogy nem lát, két szakmája is van, és egyetemi végzettsége, ám az egészségügyben szaktudására nem tartanak igényt. A Hazai tájakon a szokott időben, 15.30-kor kezdődik. Műsorunkban egy csevicei juhász, Molnár József mutatkozik be.(ML)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.