Handiwork – az agresszív fémobjekt

Belépve a somorjai zsinagógába, Németh Ilona Handiwork című kiállítására, a látogató kérdésekkel tele áll a helyiség főterében, a bejárattal szemben felállított objekt előtt: nem tudja ugyanis, mit lát, pontosabban, hogy amit lát, az micsoda. Nem kell kétségbe esni, nem az ő hibája. Ha csak nem egy bizonyos szlovákiai városból származik, nem is igazán tudhatja, hogy az első pillantásra bádogteknőc teknőnek, bádogbogárnak, fémszarkofágnak, csillaháborús űrhajónak, ufónak tűnő két bádogobjekt valójában miféle tárgy. Alaposabb szemrevételezés után arra a következtetésre juthat az ember, hogy a két „bádogtákolmány”, amelyek elé tárulnak, csak a művészi fantázia és kreativitás szüleményei, amelyek nem azonosíthatók tárgyi környezetünk semmiféle elemével. Alaposabban körülnézve felfedezzük, hogy két vizuális kiegészítő, a látvány eligazodásában segítő, azt értelmező, két más médiában megteremtett elem is része a kiállításnak. A Ravasz Marian által készített nagyméretű fotográfiák, valamint Czibula Csaba három dokumentumfilmje, amelyeket egyszerre nézhetünk három képernyőn. Ezek az objekthez illesztett művészi komponensek felfedik a „bádogtákolmány” valóját. Kiderül, hogy a bádogsátrak az egyik szlovákiai városban funkcionális tárgyként részei a tárgyi környezetnek. Valószínűleg egy kisiparos ezermester fejéből kipattant ötlet alapján realizálták a minden esztétikát nélkülöző „amatőr” bádogtákolmányt, amelyet garázsként árusítanak, s amelyet Németh Ilona beemelt a művészetbe. (Az összecsukható ponyvagarázsok mintájára készültek ezek a „kézi fém barkácsművek”.) Eme esztétikátlan elem esztétikává tételével a zsinagóga miliőjében még inkább kirívóvá válik, hogy életterünket milyen iszonyatos, agresszív tárgyakkal vagyunk képesek elrondítani. Szemlélteti egyúttal korunk vállalkozói szellemiségét tárgyalkotásunkban – és közvetve más területen is –: a funkció minden áron.

E multimediális kiállítás azonkívül, hogy bemutatja a meg nem nevezett szlovákiai kisváros egyik műhelyében gyártott, és abban a városban elterjedt-használt fémgarázsokat, dokumentálja azokat (fotók és film révén) valós környezetükben, illetve prezentálja a garázs művészeti tárggyá történő „kisajátítását”, és az eredeti funkciónak „idegen környezetbe”, vagyis zsinagógába-galériába történő elhelyezését is. Az egyik film azt mutatja be, ahogy maga a művész, Németh Ilona felkeresi a fémgarázsokat gyártó műhelyt, s megrendel belőlük két „példányt”. A másik film a tönkretett környezet esztétikáját dokumentálja. A harmadik pedig azt örökítette meg, hogyan fogadják a garázsoknak egy másik városban, valós élettérben hasonló funkcióba állítását. A három szegmenst – a fotókat, a filmeket és a bádoggarázsokat – együtt értelmezve még egy felismeréssel lehetünk gazdagabbak a kiállítást megnézve: képesek vagyunk nemcsak elviselni, hanem hozzászokni tárgyi környezetünk szörnyszüleményeihez, mi több, közömbösek lenni velük szemben.