Ha futni hagyod a vizet

Azt hiszem, a Nagyvilág című folyóirat kiváló segítőtársa lehet mindazoknak, akik beletörődtek abba, hogy életük során nagyon jól mindössze 3-4 nyelvet sajátíthatnak el, s anyagi lehetőségeik is végesek, ennek ellenére nem szeretnének lemaradni semmiről, ami a világirodalomban történik.

Az áprilisi – igen, jól látja olvasóm, e lap ugyanis általában folyó hó végén jelenik meg – számot Scholz László – a Borges-életműkiadás szerkesztője – Ha futni hallod a vizet című Álvaro Mutis-összeállítása nyitja, melynek apropója Álvaro Mutis Cervantes-díja. (A Cervantes-díj a spanyol nyelvű irodalmi világ legrangosabb elismerése.) A bogotai (Kolumbia) születésű, jelenleg Mexikóban élő író – egyébként a nálunk is jól ismert Gabriel García Márquez közeli barátja – négy évtizednyi versterméséből szemezget az összeállító, valamint két elbeszélését, pár levelét, s Börtönnaplójának egy részletét adja közre.

Hal Sirowitznak a New York-i Unbearables költészeti csoport tagjának kilenc versét olvashatjuk a lapban, ezeket Jean-Luc Outers, a francia-belga próza élvonalbeli képviselőjének Testek ellenállása című novellája követi, Lackfi János fordításában. Ugyancsak Lackfi a fordítója Alain Lance, Gui Goffette, Didier Pobel és Anne Sauvagnargues verseinek – mindannyian francia költők.

A Műhely című rovatban a közelmúltban elhunyt – a második világháború alatt Goebbels által tiltólistára került – Ernst Jünger Márványszirteken című regényéből olvashatunk részletet. Ewa Bienkowska, Franciaországban élő eszmetörténész, és Bruce Chatwain angol publicista-író pedig egy-egy esszét közöl a szerzőről.

A Szemle című rovatban Thomas Stangl Bernard Vesper 1971-es öngyilkossága nyomán elmélkedik drogról és családról; Alain Besancon francia történész megrázó, drasztikus tanulmányt közöl A fizikai megsemmisítés technikái a XX. században címmel. Sajnos azonban a párizsi szerző Csehszlovákia kapcsán csak kitelepített németekről tesz említést, a deportált, illetve lakosságcserére kényszerített magyarokról nem. A számot Karlhein Stierle német irodalomtörténész-professzor értekezése zárja, melynek témája az időbeliség Ovidius, Dante és Proust műveiben. (K. L.)