Egy művész, aki megelőzte korát

Szegeden született, a középiskolát is ott végezte, és már kamaszként írogatott. Első zsengéje a Szegedi Naplóban jelent meg. 1902-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója és az Eötvös Kollégium tagja lett. 1904-től részt vett a Thália Társaság munkájában, barátságot kötött Lukács György filozófussal, 1905-ben Kodály Zoltánt, 1906-ban Bartók Bélát kísérte népdalgyűjtő útján. 1906-ban ösztöndíjasként egy évet Berlinben töltött, itt írta meg első könyvét, a Halálesztétikát (1908), amelyet Babits Mihály is dicsért a Nyugatban. 1931-1945 között a moszkvai filmfőiskola tanára volt, illetve 1938-tól egy moszkvai magyar nyelvű folyóirat, az Új Hang főmunkatársa.

1945-ben hazatért Magyarországra, ahol folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét. A Fényszóró című kulturális lap főszerkesztője lett (1945-46), az általa alapított Filmtudományi Intézet vezetője, és a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt (1946-49).

Világsikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában című film Radványi Géza rendezésében, ő volt az Ének a búzamezőkről, valamint a Talpalatnyi föld című filmek művészi tanácsadója, Kodály Zoltánnal együtt a Cinka Panna balladája című daljáték alkotója.

1948 után a kommunista kultúrpolitikában addig vezető szerepet játszó Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg, de 1949-ben megkapta a Kossuth-díjat. Nem sokkal később agyvérzés érte, és május 17-én meghalt. Sírja a Fiumei úti sírkert Munkásmozgalmi Panteonjában van.