Nem lép fel többé az Aerosmith

dd

Az amerikai rockcsapat ötvenéves jubileumát akarta megünnepelni 2020-ban, az a turné a koronavírus-járvány miatt meghiúsult. Két évvel később már búcsúturnét szerveztek, de ez sem jött össze. Szombaton közölték, hogy Steven Tyler hangszálproblémái miatt végleg befejezik.

Ezt tájainkon azok sajnálják leginkább, akik – velem együtt – 2019 óta lelkesen készültek a Puskás Arénába, mert 26 évvel korábban nem jutottak el az első budapesti bulijukra. Az eredeti dátumot 2022-re csúsztatták, majd a járványügyi korlátozó intézkedések miatt kénytelenek voltak lemondani a teljes európai turnét. Már akkoriban hallani lehetett, hogy Steven Tyler frontember hangja nem a régi. Az énekes hangszálai időközben tovább koptak, egy tavalyi Long Island-i koncerten pedig hirtelen teljesen elment a hangja. A fül-orr-gégésze pedig megállapította, hogy Tyler hangszálai teljesen szétroncsolódtak.

Ez már a 40 állomásosra kalibrált búcsúturné elején történt, amelyet kizárólag az Egyesült Államokban terveztek. A 2023-es őszi dátumokat idén februárra tették át, ám a 75 éves frontember akkor még beszélni sem nagyon tudott, nem hogy énekelni. Később mégis belevágtak a turnéba, de több koncert elmaradt. A zenekar szombaton közösségi oldalán közölte a szomorú hírt, miszerint Steven Tyler már nem fog felépülni betegségéből.

„Steven hangja semmihez sem fogható hangszer. Hónapokat töltött fáradhatatlanul azon, hogy a hangja olyan legyen, mint a sérülése előtt volt. Láttuk, hogyan küzd, miközben a legjobb orvosi csapat van mellette” – írták az Instagramon, hozzátéve, hogy ez „szívszorító és nehéz, de szükséges döntés”.

A zenekar ezzel a szép mondattal búcsúzott rajongóitól: „Életünk megtiszteltetése volt, hogy a zenénk a ti életetek részévé válhatott!”

A bostoni gyökerű Aerosmith már a hetvenes-nyolcvanas években sztárzenekarnak számított az Egyesült Államokban, globális szuper-sztárokká azonban 1993-ban váltak, amikor megjelent Get a Grip című albumuk, rajta olyan rockballadákkal, mint Crazy, a Cryin’ vagy az Amazing. Remek videóklipjeiknek köszönhetően folyamatosan műsoron voltak a Music Television csatornán, és azt se feledjük, hogy ők házasították össze először a rockot a hiphoppal. A Run DMC trióval közös Walk This Way az MTV egyik legtöbbet játszott klipje lett a kilencvenes években.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?