Halász Bence: felépített verseny volt

Halász Bence

A kalapácsvető Halász Bence a 79,97 méterrel szerzett olimpiai ezüstéremről azt mondta, „felépített verseny” volt, és büszke rá, hogy ennyi jó dobást tudott bemutatni.

„Két napja mondtam, hogy ez egy egészen más dobókör, mint amihez hozzászoktunk, Ennél fogva muszáj volt már a bemelegítéstől felépíteni ezt a versenyzést, azt hiszem, nagyon stabil olimpiai döntőt tudtam bemutatni, bár a hőn áhított 80 méter és az edzőm csúcsa nem lett meg, de az olimpiáknál mégiscsak a helyezés számít” – fogalmazott.

„Remélem, hogy mindenki büszke rám otthon, hiszen ez egy emberes munka volt, rendkívül szoros döntőt vívtunk. Ha Katzberg első dobását leszámítjuk, látszott mindenkinek az eredményén, hogy ez nem az a verseny, amiből egy világraszóló eredmény lehet, de mindenki nagyon küzdött. Számomra az ezüstérem mindent felülír.”

Hozzátette, az utolsó dobása előtt nagy kő esett le a szívéről, „szerintem akkorát koppant, hogy hallani lehetett, pedig itt van vagy 80 ezer ember”.

„Előfordult már korábban, hogy az utolsó sorozatokban elöl lévő pozícióban hátrébb csúsztam, most ez megfordult, ez is a visszajelzése annak, hogy milyen mennyiségű munkát végeztünk el” – hangsúlyozta.

Halász Bence elmondta, 82 méteres dobásra készült:

„Olyan volt számomra az egész verseny, mint amikor az embernek nem jut eszébe egy szó, de ott van a nyelve hegyén. Ezt éreztem, hogy ha egy kicsit tudnék változtatni dobás közben a technikán, akkor meglenne a 82 méter.”

Kiemelte, ez az ezüst holnap már történelem és kezdődik a felkészülés a jövő évi világbajnokságra.

Halász Bence elárulta, serdülő korában, U16-os korosztályban bajnokságot is nyert távolugrásban és hívták tízpróbázónak is.

A szombathelyi kalapácsvető a negyedik magyar sportoló – a vízilabdázó Barta István (arany) és Sárkány Miklós (arany), valamint Kuncz László (bronz) után –, aki születésnapján nyert olimpiai érmet.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?