Zenei kalandok a Duna vizén

„A legjobb cím a Dunán.” Ez a Ponton fura szlogenje, bár a postás nyilván megtalálja, mert a Tyrš rakparton még nem érnek egymásba az állóhajók.

Ideális környezet

Az objektum a ligetfalui parton horgonyoz az Öreg híd (Starý most) és az SzNF híd (Most SNP) között, utóbbihoz kissé közelebb. Kiadó szobáik is vannak, az emeleten étterem, az alsó traktusban bár működik, amely az impozáns redezvényterem része. Faltól falig üvegablakok, lenyűgőző látvány. A főváros hosszú évtizedekig nem tudta kihasználni a Duna-partot kulturális rendezvényekre. Az első és utolsó kísérletet, a nemzetközi sztárokat felvonultató Wilsonic Fesztivált pár év után megfojtották a hitelezők. De ezt a témát most hagyjuk.

Ha az ember a vízfelszínt nézi, olyan érzése támad, mintha a hajó lassan haladna előre. Emiatt sokan az ablak melletti körasztaloknál állva élvezik a koncerteket, integetve a mellettük elhaladó turistahajóknak. A rendezvényeket nem a tulajdonosok szervezik, ők csak bérbe adják a termet, ahol voltak már divatbemutatók, konferenciák, sőt egy autómárka is itt mutatta be legújabb járgányát, amelyet nem volt gond a fedélzetre juttatni. A tágas tér tetszés szerint alakítható. Egy ülős koncerten kb. 300 főt tudnak fogadni.

A szervezők kedvence

Itt tartották június végén a J. K. Mertz Nemzetközi Gitárfeszivál legnagyobb sztárjának számító brazil Yamandu Costa koncertjét. Az idén 20 éves Viva Musica! komolyzenei fesztivál szervezői pedig annyira beleszerettek a helybe, hogy a sajtótájékoztatót is itt rendezték, nemcsak idén, hanem már tavaly is. Az utóbbi három hét alatt két koncertjüknek is helyet adott a Ponton.

Komolyzenei fesztiválnak tituláltuk a Viva Musica! elnevezésű örömünnepet, pedig itt a világzene, a jazz, a különböző crossover projektek is helyet kapnak, legyen szó kamarazenekarokról, szólókoncertekről, duókról vagy egyetlen alkalomra összálló formációkról. A világsztárok mellett feltörekvő zenészeknek is lehetőséget adnak a szervezők, akik év közben sorra járják a hangszeres versenyeket, és a győzteseket azonnal leszerződtetik, még megfizethető gázsiért. Így számos olyan tehetséget láthattak már a pozsonyi zenerajongók, akik pár év múlva áttették székhelyüket külföldre. És mivel ettől a fesztiváltól kaptak először bizalmat, örökre hálásak nekik. Ráadásul a fesztivál igazgatónője nem egy profitorientált menedzser, hanem egy konzervatóriumot végzett zenész, aki stábjával együtt kivívta a kulturális tárca szimpátiáját.

Azt, hogy a jövő hogyan alakul, senki sem tudja megjósolni, mivel az állam mellett csupa olyan cég, intézmény szponzorálja a fesztivált, amelyeket nem kedvel a jelenlegi miniszter asszony és bölcs tanácsadói.

Élvezzük, amíg lehet

De hanyagoljuk a feltorlódó hullámokat, foglalkozzunk inkább a jelennel. Ama bizonyos nemzetközi gitárfesztiválról már sokat írtunk, ezúttal legyen elég annyi, hogy remek érzékkel választották ki azt a művészt, aki a Ponton fedélzetén csaphatott a húrokba. Természetesen telt ház volt, és a nézők közül sokan először léptek a fedélzetre.

Fókuszban a gitár

A már említett brazil művész lehengerlő koncertje után sok pozsonyi gitárszakos konzervatórista gondolhatta át további életét, ami csak elsőre hangzik szörnyen, mert ha időben konstatáljuk, hogy nem lehetünk világklasszisok abban, amit csinálunk, egy csomó időt megspórolhatunk magunknak.

A Viva Musica! egyik világsztárja a skót gitáros, Sean Shibe volt, aki akusztikus és elektromos gitáron is nagyot alakított a hajón. Bach-tól Steve Reichig terjedt a repertoárja, de saját szerzeményeivel is demonstrálta, hogy a komolyzene tud trendi lenni. A gitár egyébként mindeddig száműzött volt a Viva Musica! Fesztiválon, ami fokoztt jelentőséget adott ennek a koncertnek. A virtuóz brazil versenyzővel ellentétben Shibe azt vallja, hogy a technikai fekészültség mit sem ér hangulatteremtés és átélés nélkül.

Akik szeretik a különböző, első blikkre össze nem illő műfajok találkozását és harmóniába kerülését, nyilván ismerik a Ľubomír Gašpar Cimbal Projectet. A fiatal cimbalomművész hazai viszonylatban mindenképp úttörőnek számít, de a nemzetközi porondon is megállja a helyét. Szlovák népzenén cseperedett fel, aztán komolyzenét tanult, majd a világzene és a jazz felé fordult. Egy idő után olyan szokatlan dallamokat kezdett előcsiholni hangszeréből, hogy a szakértők sem találtak fiókot ennek a zenének. Tulajdonképpen népdalokat bontogat szét a felismerhetetlenségig, a jazzimprovizáció íratlan szabályait is sokszor megszegve.

Sosem felejtem el a napot (2018. október 21.), amikor először hallottam őt és csapatát élőben a Pozsonyi Jazznapokon. Persze kullogtam az események után, mert a Ľubomír Gašpar Cimbal Project már két évvel korábbi bemutatkozó albumával megnyerte a Radio Head Awards legjobb albumának díját a világzenei kategóriában. Azóta pedig nincs megállás, szárnyalnak, mint a sasmadár.

Hősünk a cimbalom mellett nagybőgőn is játszik, és évek óta követi az izraeli Adam Ben Ezra munkásságát, sőt példaképének tartja világsztár kollégáját, akivel e hét csütörtökén együtt játszhatott. Adam Ben Ezra autodidakta módon tanult meg játszani több hangszeren, végül a bőgőt választotta, és legtöbbször szólóban lép fel. Azt csinál, amit akar, dobol és gitározik a hangszerén, sztárgázsikért lép fel, ezért külön kalapemelést érdemel, amiért beolvadt a szlovák cimbalmos által verbuvált Nanovo kamarazenekarba. Beethoven-zongoraszonátát például kevesen mernek eljátszani cimbalmon, mert öngyilkos vállalkozásnak tűnik.  Ľubomír Gašpar diadalmasan agszolválta ezt a feladatot (is), ahogy Mozart Török indulóját, Brahms Magyar táncait, vagy Erik Satie két közismert művét is saját fazonjára igazította – tanult kollégája, a hegedűs újító Stano Palúch hangszereléseinek köszönhetően. Gašpar gyakran vissza-visszatér a szlovák népzenéhez, számos feldolgozása van, és saját szerzeményeiben is a népi motívumok dominálnak. Emellett képes közérthető módon, élvezetesen interpretálni a kortárs zeneszerzők műveit. Aki teheti, nézzen utána a YouTube-on – szerintünk nem fogja megbánni.