Aki kortárs komolyzenével fertőz

A Kremerata Baltica nevű, vonósokból álló zenekart 1996-ban hozta létre a mester a Baltikum legtehetségesebb fiatal zenészeiből. Ez egyfajta hosszú távú oktatási projekt, ahol megosztja tapasztalatait a fiatalabb kollégákkal, egyben inspirálja a balti államok kulturális életét. A tagság folyamatosan változik, és nemcsak tanulni lehet, de rengeteget utazni is. Gidon Kremer többnyire maga készíti a kiszemelt művek átiratait, ám egyáltalán nem tolakszik előtérbe. Van, hogy magára hagyja zenészeit, hadd sütkérezzenek a reflektorfényben. A közönség viszont elsősorban rá kíváncsi, és bizony bőven vannak köztük kultúrsznobok, akik azért váltanak jegyet, hogy elmondhassák: élőben látták a legendás művészt.

A pozsonyi Viva Musica! fesztivál egyik fő attrakciójára dugig megtelt a Szlovák Rádió ötszáz fős nagyterme, pótszékeket is keríteni kellett, annak ellenére, hogy a nyitó Haydn-darab kivételével kortárs szerzők művei szerepeltek a műsoron.

Ligeti György Métamorphoses nocturnes című 1954-ben írt kamaradarabját a zenekar Gidon Kremer nélkül adta elő, Látszott, hogy a nézőtéren sokan nincsenek felkészülve erre, és fogalmuk sincs, ki az a Ligeti... Ennek ellenére pár perc alatt véget ért a zúgolódás, beszippantotta őket (is) ez az izgalmas, merész darab, amelyet egyébként Kremer kedvenc magyar kollégája, Keller András írt át vonószenekarra. Rengeteg váratlan ütemváltás,  egymással feleselő hangszerek, az alaptéma szétszálazása, majd újbóli összefonása - teljesen másképp, fura, torz hangok, srecegések, pukkanások, amelyeket nem tudom, hogyan lehet jelölni a kottában, pedig mindezidáig azt hittem, tudok kottát olvasni... 

A második rész a Kremerata Baltica fennállásának 25. évfordulójára készült – litván zeneszerzők tisztelegtek a zenekar és annak vezetője előtt egy-egy etüddel, amelyek közé a mester egy-egy Schubert-dalt ékelt be a Téli utazás ciklusból. A kortárs zene és a különböző korok remekművei között keletkező teremtő kölcsönhatás, amely régóta foglalkoztatja Gidon Kremert, ezúttal is remekül működött. Mi pedig megtanultunk egy csomó új litván, lett és észt nevet, akikre érdemes odafigyelni. Nem kis reklám ez a szerzőknek, körülbelül olyan, mintha a Rolling Stones elkezdené játszani a koncertjein egy litván rocksztár szerzeményét. Ráadásul ezek az etüdök egyáltalán nem lila ködösek, azaz simán befogadhatóak. Sőt, az utca embere elcsodákozik saját magán, hogy mennyire könnyen megemészti ezt a műsort. Lehet, hogy a kortárs komolyzene nem csak egy felsőbb, szakmai réteg játszótere?