Gyógypedagógia a nemzetiségi oktatásban

A Katedra Társaság múlt héti ülésének fő témája a gyógypedagógia volt. Az összejövetelen részt vevő oktatási szakemberek állásfoglalásban rögzítették az előadások során felvetődött észrevételeiket és javaslataikat.

A Katedra Társaság múlt héti ülésének fő témája a gyógypedagógia volt. Az összejövetelen részt vevő oktatási szakemberek állásfoglalásban rögzítették az előadások során felvetődött észrevételeiket és javaslataikat. Az állásfoglalás szövegét az alábbiakban közöljük:

Az utóbbi években a folyamatosan romló demográfiai mutatók ellenére egyre többet hallunk olyan problémás gyerekekről, akik az óvodákban és iskolákban folyó szokványos pedagógiai folyamatból valamilyen módon „kilógnak”. Napjaink oktatási intézményei azonban egyre kevésbé tudnak megbirkózni a kiemelt odafigyelést igénylő növendékeik nevelésével és beiskolázásával. Megfelelő ismeretek hiányában még a legjobb szándéktól vezérelt pedagógus sem tudja hatékonyan orvosolni a csökkent képességű vagy különleges törődésre számot tartó gyermekek gondjait. Minden óvónőnek, tanítónak, tanárnak és nevelőnek szüksége van arra a háttértámogatásra, amelyet elsősorban a gyógypedagógia nyújthat. A gyakorlat a népesség 30–35%-ánál jelez kezelésre váró problémát, s a gyermekek fele hordoz különböző kockázati tényezőket, melyek lebecsülése vagy hiányos helyrehozása a kiváltó okok fennmaradását vonják maguk után. A jelenleg pszichológiai tanácsadókban, speciális iskolákban és szociális intézményekben tevékenykedő szakemberekre manapság a hagyományos óvodákban és iskolákban is nagyobb szükség van, mert az általános felkészítést szerző pedagógus csak szakirányú továbbképzéssel és állandó tanulással kerülhet közelebb a gondok megoldásához. Több mint egy évtizede előtérbe került az integrált nevelés kérdése, a különböző fogyatékosságokkal bíró gyermekek és egészséges társaik közös foglalkoztatása. A gondolat mindkét tábor számára hasznos, hiszen az egészségkárosodottnak fontos, hogy életerősek között legyen, az egészséges pedig megtanulhatja a másság elfogadását. Az integráció viszont csak akkor lehet eredményes, ha oktató-nevelő intézményeink egyaránt megteremtik a speciális képzés műszaki és szakmai feltételeit. Hatványozottan érvényes ez a tétel az anyanyelvi oktatás terén, amely még specifikusabbá teszi a problémát. Meggyőződésünk, hogy e kérdés kapcsán módszeresen és szerkezetben kell gondolkodni. Óvodáink és iskoláink elemi érdeke a honi magyar szakembergárda kialakítása, az anyanyelven folyó képzésük felsőoktatási intézményesítése, a pedagógusok rendszeres továbbképzése, tanfolyamok szervezése, a tapasztalatcsere koordinálása. Több európai ország tapasztalatait követve a finanszírozás terén is kiemelt módon kellene kezelni az integrált nevelést. Feltétlenül szükséges lenne a magyar nyelvű szakirodalom, a mérést és diagnosztizálást segítő tesztek és segédeszközök állandó feltöltése. Ugyancsak lényeges lenne olyan szakmai csoportok létrehozása, amelyek gyermeket, szülőt és pedagógust egyaránt segítve részt vehetnének a rendellenességek korai felismerésében és kezelésében. Mindenekelőtt azonban a közgondolkodás megváltoztatására, valamint a pedagógusok szemléletváltására lenne szükség, hogy az oktatók és nevelők merjék vállalni a felelősséget, tudják elfogadni és elfogadtatni a másságot, növelve ezzel gyermekeink esélyeit az optimális személyiségfejlődésre és a mindnyájunknak oly fontos sikerélmények megszerzésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?