Gyermekbarát lakodalom

Újat mondok-e vagy sem, azt döntse el az olvasó. A lényeg az, hogy néhány nappal ezelőtt egy lakodalomba voltam hivatalos a magyarországi Sopronban, és különös dolgoknak lehettem nem csak tanúja, egyben élvezője is. Az ifjú pár rokonságából és népes baráti köréből verbuválódott násznép zöme fiatal, többgyermekes házaspár volt. Bevallom, nem számoltam, de gyermekeimmel együtt egy óvodáscsoportnyi csemete gyűlt össze a városházán, ahol már a szertartás ideje alatt akadt néhány kis méltatlankodó. Őket levették a lábukról azok a fiatal lányok, akik türelmükért aprósüteményt osztottak szét köztük.

Majd amikor a násznép az egyik helyi egyetem éttermébe érkezett, a karon ülők és náluk valamivel nagyobb totyogók, illetve óvodások mindegyike kapott a roskadásig megrakott vendégasztal mellé egy kis etetőszéket. Ezt később a szülők ügyes „munkapaddá” alakították át. A jóllakott apróságok az asztalon bőségesen szétszórt aranycsillagocskákkal, kis nehezéken lebegő, színes lufikkal múlatták az időt. A táncparketten ugyancsak egy tucatnyi színes lufival vívtak csatát a végkimerülésig. Ekkor jött az igazi meglepetés. Kiderült, hogy a vendéglátók „gyerekcsőszt” is fogadtak erre az estére, aki a táncoló, vigadó felnőtteket helyettesítve, hajnali háromig felügyelt az egyre fáradtabb kis vendégekre. Azok a nagy hangzavart tizenegy óra tájban megunták, és hálásan követték Kingát, az ideiglenes óvó nénit egy külön helyiségbe. Ott babát készítettek, gyurma állatkertet formáztak és rajzoltak, festettek, ameddig csak kedvük tartotta. „Pelenkás még a baba? Hagyja itt, majd én átcsomagolom és mesélek neki, hadd pihenjen egy kicsit” – ajánlotta a fiatal lány, akit a gyerekek hamar megkedveltek. Bevallom, a gyerekek jelenlétében hasonló rendezvényen ilyen jól még sosem éreztem magam. Egyrészt azért, mert a gyereket nem kellett a szórakozás miatt „leadni”, vagy a határon túl otthon hagyni. A gyerek, kisebb és nagyobb egyaránt a közelemben volt, és mégsem mentünk egymás idegeire. Jót mulattunk együtt, ki-ki a maga módján. Éjfél után szunnyadt el az első csemete. A széthúzható heverőn, a külön helyiségben hamarosan már hárman aludtak, hajnali háromig, amikor a szülők karjukon az autóba nem vitték őket. Odahaza, mit sem sejtve tovább aludták álmukat másnap ebédig.

Megint tanultam valamit. Már idehaza, Érsekújváron is egyre több játszóház, nagybevásárlásra induló szülők csemetéit őrző gyermekház nyílik. A boltok legtöbbjében pedig kis székek, játékokkal megrakott asztalok, a jobb helyeken játszósarkok állnak a kicsik rendelkezésére. Ennél azonban sokkal szebb volt számomra a soproni példa arra, hogyan lehet úgy rendezvényt szervezni, hogy gyermekünk is megkapja a neki kijáró, megérdemelt helyet.