Fotók fénytérben a felfedezés mélységével

<p>Pozsony. A Soproni Fotóművészeti Kör Fény-tér című bemutatkozó kiállítását a magyar kultúra napja alkalmából nyitották meg a Pozsonyi Magyar Intézetben. A 2001-ben alakult fotókör célja nem a szép és idilli hatásvadász kifejezése, hanem hogy fotóikkal olyan pillanatokat örökítsenek meg, amelyek fény-tere a felfedezés lehetőségét nyújtja a nézőnek.</p>

TALLÓSI BÉLA

Ujvári Gábor, a Soproni Fotóművészeti Kör elnöke a kiállítás megnyitóján ismertette, hogy a fotókör 2001-ben alakult 5 fővel. Jelenleg 15 tagjuk van. „Az utóbbi 3–4 évben kristályosodott ki a fotókör markáns arculata, amelyet a megalakuláskor célul tűztünk ki” – mondta. A cél pedig az volt és továbbra is az, hogy egyedi látásmódot és gondolatiságot tükröző fotográfiák szülessenek a fotókör műhelyében. „A fotográfusok ne csak az önmagukért szép és idilli pillanatokat keressék, és ezeket örökítsék meg a képeiken – bontotta ki Ujvári Gábor az előbbi gondolatot –, hanem elsősorban saját érzéseiket, gondolataikat vetítsék ki egyedi képi világot kialakítva, vállalva azt is, hogy egy jó fotó nem kizárólag a közönségsikerre épít. Tehát ne hatásvadász képekre törekedjünk, amelyek első ránézésre ontják magukból a közhelyeket, hanem olyanokra, amelyek előtt meg kell állni. Amelyek igénylik az elmélyülést, a felfedezést.” Ehhez elengedhetetlen az egyedi képi világ kialakítása. „Ez nagyon fontos cél számunkra még akkor is, ha nehéz feladat, és valljuk be, nem is mindig sikerül – mondta Ujvári Gábor. – De tudjuk, hogy ezáltal fognak ránk ismerni, ezáltal tudunk üzeneteket úgy átadni, hogy ezek talán egy kicsit tovább megmaradnak az emlékezetben.”

A pozsonyi kiállításon nemcsak a témabeli sokszínűség mérhető le, hanem a vizuális útkeresések gazdagsága is. „Mindenkinek megvan a maga stílusa, mindenki igyekszik a másiktól különbözőképpen megfogalmazni üzeneteit. Van, aki a város életét, az urbanizációt figyeli, van, aki a tájban merül el. Van, aki a képeit képrészletekből digitálisan rakja össze, mint egy montázst, van, aki vajmi keveset korrigál a képein, és van aki már a grafika határait súrolja. Képeink először a fejünkben születnek meg. Mindenkinek megvan az elképzelése, hogy mit is szeretne, és csak azután kerülnek a képek a papírra. A tudatosság ismérve és a sokféleségben megbúvó tudatosság az, ami a Soproni Fotóművészeti Kört mint szellemi közösséget összetartja.” Ujvári Gábor a kiállítás címét, a fény-tér szóösszetételt a következőképpen magyarázta meg: „A fotográfiának mint művészeti ágnak fontos tulajdonsága a fény (ami nélkül nincsen fotó) és a tér (amit a fotográfus a sík felületre, a papírra leképez). E kettő egységéből jött össze az, amit a kör mottójaként közvetíthetünk: a fény-tér.”

Lea Lovišková, a pozsonyi Fotóhónaphoz kapcsolódó OFF fesztivál koordinátora hasonlóképpen szólt a kiállítás kvalitásait ecsetelve. Mint mondta, a Soproni Fotóművészeti Kör fotósai tudatosan kerülik a „szép” felvételeket, amelyek tetszetősek és felszínesek, s alapvetően nem szólnak semmiről. A kiállított képek azt mutatják, hogy az alkotók a képek valósága felett elgondolkodnak, igyekeznek mélyre ásni, eleget téve annak az elvárásnak, hogy a jó fotó vallomásként szolgálja a felfedezést.

„Nagy érték, hogy a vizuális képi szmog világában léteznek emberek, csoportok, akik ellenállnak a tetszetős irányzatoknak, és az autentikust, az igazat igyekeznek közvetíteni – mondta Lea Lovišková. – Az alkotók immagináris képeiken személyes benyomásaikra reflektálva a kortárs vizuális trendekkel és hatásokkal is dolgoznak. Annak ellenére azonban, hogy a kiállítók különböző alkotói módszerekkel dolgozó fotográfusok, a kiállítás egységesként hat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?