Feltámadott műkincsek

A gyűjtemény egyik gyönyörű darabja Képarchívum Legendás kincsek ezek, ahogy legendákkal övezett a család szédületes felemelkedése és gazdagsága is. A vagyonszerzés egyik módját a kiállított műtárgyak is prezentálják, azok, amelyek nászajándékként vagy hozományként kerültek a család birtokába, esetleg egy-egy kézfogóra készültek. Az utóbbi alkalmak rekvizitumai a szebbnél szebb násfák, láncok, melltűk, gyűrűk. Gyűrűből nemcsak nászra emlékeztető van, hanem a kő helyébe ültetett apró óraművel a kérlelhetetlenül múló időre, de még a halálra is: a koponyával és lábszárcsontokkal díszített, felnyitható fedelű méreggyűrű Esterházy Miklós nádor második feleségének, Nyáry Krisztinának volt a tulajdona. Nem kell rögtön Borgia-féle hátborzongató szándékokra gondolni, lehetett benne orvosság is, vagy éppenséggel semmi, hogy a fedelet felpattintva el lehessen gyönyörködni a miniatűr festményben, amely Krisztust ábrázolja a pokol tornácán. Nyáry Krisztináé volt az az allegorikus nőalakkal díszített, gyöngyházkagylós, aranyozott ezüst serleg is, amelyet II. Rudolf prágai kincstárában őriztek. A nürnbergi ötvösművészetnek ezt a csodáját a „téli király”, Pfalzi Frigyes és felesége, I. Jakab angol király lánya ajándékozta 1620-ban Prágában Nyáry Krisztinának, amikor még mint gróf Thurzó Imréné keresztvíz alá tartotta a fiukat, Rupert herceget. Hasonló díszserleget kapott Pfalzi Frigyestől Thurzó Imre is, ő a diplomáciai szolgálataiért, a hamar megözvegyült Krisztina ezt is magával vitte új házasságába. Az Esterházyak is kitűnő diplomaták és politikusok voltak, ezt a képességüket számos uralkodó honorálta. Különösen I. Lipót volt bőkezű, miután Esterházy Pál nádor hathatós érvelésének köszönhetően 1687-ben Pozsonyban az országgyűlés lemondott az Aranybullában biztosított ellenállási jogról, valamint a királyválasztás jogáról, és megszavazta a Habsburg-ház férfiágának trónöröklési jogát. I. Lipót ezért a Német-római Szent Birodalom hercege címmel jutalmazta a dinasztia leghívebb magyar támogatóját, és több alkalommal is vagyont érő műtárgyakkal nyomatékosította háláját. Tehette, neki semmibe sem került, azt adta, amit maga is ajándékba kapott, vagy hűtlenségükért birtok- és fővesztésre ítélt magyar főuraktól koboztatott el. ĺgy jutott az Esterházyak tulajdonába a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételéért lefejeztetett Nádasdy Ferenc híres gyűjteményének több darabja. Akár úgy is tekinthették, hogy visszakerültek a családhoz, a kivégzett főúr ugyanis rokon volt, a herceg-nádor sógora. Ezenfelül rokonlélek is, minden szépért lelkesedő műgyűjtő és nagyvonalú mecénás, akárcsak Esterházy Pál.

Az Esterházy-kincstár öt évszázad alatt Európa főúri gyűjteményeinek egyik legrangosabbikává vált. A fraknói (ma Forchtenstein, Ausztria) várban őrzött drágaságok java részét a trianoni döntés után a család feje, Miklós herceg Budapestre szállíttatta, és letétként az Iparművészeti Múzeumban helyezte el. Utódja, Pál herceg 1944-ben, a közelgő front elől a budai várnegyedben álló Esterházy-palota pincéjébe menekítette. A gyűjtemény, amely paradox módon a magyar történelem legtragikusabb időszakában, a török elleni küzdelem másfél évszázada alatt jött létre, a nagy világégést nem tudta átvészelni. A romok maguk alá temették, amikor a palotát bombatalálat érte. Csak négy évvel később kerülhetett sor szakszerű feltárására. A kincseknek csaknem a fele elpusztult, ami megmaradt, felismerhetetlen roncsként került elő. Az ötvenes évek elején kezdődött az a heroikus munka, amely a törmelékekből újjáteremtette a felbecsülhetetlen értékű remekműveket. A restaurálás még ma is tart, így nemcsak a régi mesterek, hanem a magyar restaurátor-nemzedékek munkáját is megcsodálhatjuk. Szinte helyrehozhatatlannak tűntek azok a károk, amelyek a gyűjtemény egyik legértékesebb darabját, a magyar közönségnek most első ízben bemutatott 16. századi iráni falikárpitot érték. Összesen tizenegy évig tartott, amíg a Szafavida-korszak perzsa művészetének e jelentős alkotását sikerült gyönyörűen felújítani. Az elmúlt években New York-ban és Milánóban már kiállított pompás textíliát valószínűleg Esterházy Miklós kapta török váltságdíj részeként, az 1623. évi érsekújvári győzelmét követően. Az Iparművészeti Múzeum textilrestaurátorainak szakértelmét hirdetik az újjávarázsolt régi magyar díszruhák is. A múzeum ötvösrestaurátorainak heroikus munkáját a helyreállított remekeknél is jobban illusztrálja az a 106 centiméteres 16. századi díszkancsó, amely még ma is roncsolt állapotban található. Hogy miből támadtak fel a dísztálak, mesteri faragással díszített elefántagyarak, viaszdomborművek, jáspisból, topázból, ametisztből és hegyikristályból készült tárgyak, a felsorolhatatlanul sok, szemet kápráztató ritkaság, fényképek szemléltetik. Döbbenetes és örvendetes az összehasonlítás. A kismartoni székhelyű Esterházy Alapítvány vagy másfél tucat alkotást kölcsönzött a kincsek eredeti őrzési helyéről, Fraknóról, így csaknem másfélszáz tárgyban gyönyörködhetnek az Iparművészeti Múzeum látogatói.