Egyéni rekordok

A Németországban megrendezett 1936-os olimpián maga Adolf Hitler is részt vett, az egyes versenyszámok nézőterén, s természetesen nagyon lelkesen üdvözölt minden német győzelmet.

A Németországban megrendezett 1936-os olimpián maga Adolf Hitler is részt vett, az egyes versenyszámok nézőterén, s természetesen nagyon lelkesen üdvözölt minden német győzelmet. Ám amikor a híres színes bőrű gyorsfutó, Jesse Owens lépett ki négy érméért, a Führer tüntetőleg hátat fordított, mert ugyanis ő a négereket primitív lényeknek tekintette, olyanoknak, akik csak pár generációt megelőzően jöttek ki az őserdőből. Ma már szerencsére senki nem fordít hátat az olimpián a feketéknek, sőt az egész világ csodálattal tekint fürgeségükre, rugalmasságukra, remek teljesítményeikre. Mintha ezzel is beteljesült volna II. János Pál pápa óhaja, melyet az idei, a terrorizmus árnyékában játszódó olimpiai játékok megnyitójára mondott: „Szívemből kívánom az erőszak és a gyűlölet megannyi formájától zavarodott és még mindig döbbent világnak, hogy ez az olyanynyira fontos sportesemény a nyugodt találkozásokat, a nemzetek közti kibékülést és nyugalmat elősegítő alkalommá válhassék.”

Igen ám, de miként lehet egy ilyen nagyszabású nemzetközi versengés a megbékélés eszköze, amikor teljesen természetesen éppen a konkurenciaharc kell, hogy jellemezze? Az az igyekezet, amikor minden egyes versenyző az egyéni és világcsúcsok megdöntésére törekszik. Intenzíven készültek rá valamennyien hosszú hónapokon át... Egyesíthet tehát a sport? Minden bizonnyal, de csak valamiféle magasabb vezérelv alapján, mely túlmutat a pusztán testi csúcsteljesítmények határán. Bizonyára ezért állított össze országa olimpikonjai számára Krzysztof Banasik lengyel pap egy speciális imádságoskönyvet, mely tartalmaz többek közt tréning előtti és utáni imádságot, a cserepadon ülők vagy éppen a döntőbírók és a szurkolók imáját... Egyébiránt mérkőzés előtt imádkozni szerencsére már nem nagy újdonság, főleg, hogy annak idején körülrepülte a földet a hír: a győztes brazil futballcsapat tagjai is a Bibliát olvassák mérkőzés előtt, s megesik, hogy olyan nagyságok, mint Lucio, Edmilson, Denilson vagy Vampata éppen azért jönnek össze, hogy közösen olvassák a Szentírást, hogy – amint azt maguk is megfogalmazták – „az értékrend felborulása nélkül tudjanak függetlenek maradni az eredményektől”...

És éppen erről az értékrendről szól az e vasárnapi evangélium is. Jézus minden emberi kapcsolatban fenntartja magának az elsőség jogát. Ő az, akinek az első helyen kell állnia ahhoz, hogy a vele való kapcsolat minden más kapcsolat alapját jelenthesse. Legmélyebb lényege ennek az áldozat, ezért aki a Mestert akarja követni, fel kell annak vennie a maga keresztjét, s lépdelni vele az Ő nyomában. Ez az egész életre szóló „lelki olimpia” egyéni csúcsdöntéseinek vezérelve: türelmesen viselni az élet terheit Jézus útján. És történetesen éppen Athénban beszélt Szent Pál e mérkőzés győzelméről, arról, hogy a kereszt cipelése Jézus után és Jézus alapján létrekordban csúcsosodott ki: feltámadott halottaiból!

Szent Pál idejében az ókori olimpiának már nyolcéves hagyománya volt, ezért a lelki csaták kifejezésére nemegyszer használja ő is a sportterminológiát. Például amikor azt mondja: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró” (2Tim 4, 7–8). A saját egyéni csúcsát, életének célegyenesét viszont sokkal tömörebben fejezte ki: „számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség” (Fil 1, 21).

Az újkori olimpiai játékok alapítójának, Pierre de Coubertinnek utolsó kívánsága volt, hogy szívét az ókori olimpiák színhelyén temessék el. Jézus testamentuma viszont az volt és marad mindörökké, hogy ne temessék el a szívét, dobogjon tovább mibennünk. Hogy az ő lángja tovább lobogjon bennünk, mint az az olimpiai. Mert míg a sportesemények véget érnek, a mi életünk folytatódik.

A szerző római katolikus pap

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?