Bősi bunyós sikerek

karate

Huszadik alkalommal került megrendezésre a Kempo Memorial cup névre keresztelt nemzetközi nyílt világkupa Szigetszentmiklóson, ahol Németország, Románia, Ukraina, Csehország és Magyarország mellett Szlovákia is képviseltette magát 2 klub révén.

A Bősi Kempo MMA & BJJ klub Gróf Lóránt versenyzői összesen 16 érmet (5 arany, nyolc ezüst és három bronz) szerezve tértek haza a kétnapos versenyről.

A szombati napon stop semi contact és Gi submission kategóriaban indultak a fiúk és a lányok, míg vasárnap a Full B és Full A versenyszámokban bizonyítottak. „A legkiemelkedőbb teljesítményt Lakatos Jánoska nyújtotta, aki százszázalékos mérleggel, három kategória három aranyával tért haza. Szintén első helyen végzett Hölgye Zselyke és Csaplár Levente is, de az összes harcost dicséret illeti, nagyon fárasztó és kimerítő versenyen vannak túl – írta lapunknak küldött beszámolójában Gróf Lóránt.

Ugyanezen a hétvégén az említett klub ökölvívószakosztálya Kelemen Balázs vezetésével egy jótékonysági gála esten vett részt Budaörsön. Mindkét bősi harcos bemutatkozó mérkőzésen vett részt 3x2 percben, profi szabályrendszerben. Kulicskó Norbert pontozásos győzelmet atratott, míg Sárosfai Áron döntetlenezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?