Egy reményteli színházi „premier”

JUHÁSZ KATALIN

Komárom. Egy úttörő kezdeményezésről számolhatunk be az alábbiakban. A Komáromi Jókai Színházban vasárnap először rendeztek közönségtalálkozót: a nézők Az arany ára című „piaci játék” délutáni előadása után beszélgethettek a színészekkel és elemezhették a látottakat, Varga Emese dramaturg irányításával.

Aznap háromnegyed részben megtelt nézőtér előtt játszották Bereményi Géza darabját, amelyet Bagó Bertalan rendezésében mutatott be februárban a társulat. Kíváncsiak voltunk, hányan maradnak, hányan szeretnék megvitatni az előadást. Nos, mindenki döntse el, sok-e vagy kevés 20–25 fő, illetve hogy a „darabszám” fontos-e, avagy a „minőség”, az érdemben hozzászólók, a véleményüket megfogalmazni hajlandók jelenléte. Ez utóbbiak ugyanis jó páran voltak. Ráadásul minden korosztály képviseltette magát, a diákoktól a nyugdíjasokig, sőt szociális szempontól is érdekes volt a „minta”. A színészek a nézőkkel szemben foglaltak helyet az előtérben, és szemmel láthatóan kíváncsian várták, mi következik. Érezhető volt, hogy ki vannak éhezve a közvetlen visszajelzésekre.

Az arany ára sokak szerint a színház idei bemutatóinak eddigi legjobbja. Mozgalmas, gondolatébresztő, jól elemezhető, sőt, a közelmúlt magyar történelmére reflektálva még „oktató-nevelő jellegű” is, bármennyire rühelljük is ezt a meghatározást.

A beszélgetés ott kezdődött, ahol az előadás véget ért. Aki látta a Bereményi Géza által rendezett Eldorádó című filmet, nem tudta nem észrevenni, hogy a színdarab egészen másképp ér véget, mint a film. A szerző nem tudott jelen lenni a beszélgetésen, helyette a szereplők mondták el, hogy Bereményi mostanság másképp látja a világot, mint 1988-ban, a film bemutatója idején. Más szempontok szerint irányította a cselekményt, és egészen máshova jutott, mint anno. Nos, ez szíve joga, bár a darab befejezését, a főszereplő motivációit a közönség soraiból olyanok is megkérdőjelezték, akik nem látták a filmet.

A főszereplő Monorit, a piac királyát, az agyafúrt, kreatív és zseniális kereskedőt alakító Tóth Tibor elmondta, hogy életének meghatározó filmélménye az Eldorádó, ezért a próbák során nem mindig tudta levetkőzni Eperjes Károly gesztusait és jellegzetes hanghordozását. Bandor Éva pedig legszívesebben továbbíratná Bereményivel saját szerepét, Csöpi karakterét ugyanis befejezetlennek, némiképp elvarratlannak érzi, és sokkal több lehetőséget lát a figurában, mint amennyi számára színészileg kínálkozott ebben az előadásban.

Az egyik néző szerint Monori ugyanúgy imádja a pénzt, mint ahogy Monoriné (Holocsy Krisztina) az istent. A Tulipánt alakító Harsányi László szerint mindkettőjükben ugyanaz az istenhit munkál, ám míg Monoriné a vak és alázatos hívőt testesíti meg, addig Monori az istennel folyamatosan perlekedő, szuverén egyéniséget.

Az a rendkívül izgalmas kérdés is felvetődött a találkozón, hogy a mai fiatalok mennyit tudnak a magyar történelemnek arról a sötét korszakáról, amely a darabban megjelenik, illetve, hogy kellenek-e egyáltalán előtanulmányok az előadás megértéséhez.

A magunk részéről hasznosnak és inspirálónak tartjuk az ilyen találkozókat, és bár az első összejövetelen mind a közönség, mind a színészgárda némileg visszafogottan adott hangot véleményének, szép jövőt jósolunk ennek a kezdeményezésnek. Főleg, ha legközelebb a darab rendezőjét is sikerül „szembesíteni” a nézőkkel.