Egy polgár a Pozsonyi Páholyban

Csanda Gábor, Alexa Károly és Tőzsér ÁrpádFotó: MKKIAlexa, aki a határon túli magyar irodalmak történéseit, alkotóinak munkáit is figyelemmel kíséri, a Magyar Intézetben a határon túli magyar irodalomrészek reciprocitásának kérdéseivel foglalkozott előadásában. Szólt a szlovákiai magyar irodalommal való ismerkedésének hatvanas évekbeli kezdeteiről, a nemzeti irodalom anyaországi és kisebbségi ágának korabeli kommunikációs zavarairól, illetve a saját korosztályához, a „nagy generáció”-hoz tartozó felvidéki literátorok újfajta beszédmódjáról. Alexa szerint ez az új beszédmód „talán abszurdabb, talán frivolabb, talán kedélyesebbnek látszó” a korábbi szlovákiai magyar írónemzedékek szövegalakításánál, de lényegében a hatvanas-hetvenes évek fiataljai is „ugyanazokból a tényekből építkeznek, mint az előttük járó korosztály”. A hagyományos sorsirodalomra jellemző hangvétel radikális megváltoztatása és a világra nyitottabb szemléletmód fokozatos térnyerése aztán lehetővé tette az új írógenerációk számára a kapcsolatfelvételt, a fiatal literátorok „már egymásra is jobban figyeltek valahogy”, mégpedig nem csupán anyaországi-kisebbségi viszonylatban, hanem „Kolozsvártól Pozsonyig vagy Szabadkától az emigrációig”. Ma már a magyar irodalmi életet eleven, határokon átnyúló párbeszéd jellemzi, és az irodalmi folyóiratok jelentős része igyekszik kompetenciáját jóval természetes hatósugarán túlra kiterjeszteni. Sajnos, a kritikában azonban „továbbra sincs meg az a fajta integratív szemlélet, ami egységben láttatná a magyar irodalmat”.

A magyar polgár – és a magyar író címmel a közelmúltban a Kortárs Kiadónál jelent meg a jeles irodalomtörténész-kritikus szép kivitelű legújabb könyve. Az eszszéregénynek is nevezhető új Alexa-kötetet, melyet a magyarországi kritika igen kedvezően fogadott, az esten Csanda Gábor mutatta be a közönségnek, aki Karinthy Frigyes szellemes polgár-meghatározását idézte, miszerint „A jó polgár általában 175 centiméter magas. Esetleg hosszabb. Vagy rövidebb. A jó polgár szorgalmas, nagyon szeret dolgozni, és másokkal is meg akarja kedveltetni a munkát. Ezért dolgoztat másokat. Ez néha annyira elfoglalja, hogy ő maga néha alig jut hozzá, hogy dolgozzon.” ĺgy Karinthy, a polgár.

Alexa rendkívül összetett világ- és polgárképéről pedig leginkább talán a könyve zárlatában olvasható elmés definíció révén alkothatunk fogalmat: „Mi is hát a magyar polgár? Volt-e valaha, van-e még, s ki tudja, nem lesz-e mégis? Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy a polgár egy szó. Átvett szó, Európából kaptuk, de itt lett az, ami. Lett vidéki is, pesti is, pannon meg sztyeppei vérségű, szereti a várost meg a földet, szereti a tudást, tud emlékezni, kicsit német, sörivó, aki áradozik a jófajta borokról, egy kicsit zsidó meg tót, és mindenekelőtt: tudja magáról, hogy polgár...” – írja Alexa Karinthyhoz hasonló szellemességgel. Merthogy a polgár szellemes. Már ha éppenséggel nem nyárs. (hi)