Egy életpálya tanulságai

Csicsay Alajos és Szarka LászlóSomogyi Tibor felvételeA Mérföldkövek ködben hőse valós személy, az 1919-ben született Pathó Károly (a szerző azóta elhunyt apósa), a Csemadok hőskorszakának egyik meghatározó alakja, a regény az ő életének – s rajta keresztül a szlovákiai magyar kisebbség történelmének – mérföldköveit dokumentálja, nyújt egyfajta leltárt az eltelt évtizedekről.

Vajon miért nem születnek sűrűbben ilyen könyvek tájainkon – tette fel a kérdést bevezetőjében Szarka László, szerinte ugyanis az elmúlt nyolcvan esztendőnek sok írót rá kellett volna kényszerítenie hasonló leltár készítésére. „Kevés szlovákiai magyar mondhatja el magáról, hogy könyv született róla, és mi is büszkék lehetünk, hogy van egy ilyen könyvünk” – mondta a neves történész, hozzátéve, hogy e kötetnek köszönhetően felkerült az irodalmi földrajzi térképre Muzsla és Ebed. Kiemelte azt a „végtelenül tudatos oknyomozói munkát”, amelyet Csicsay Alajos végzett, akinek a „szíve, esze, tolla egyszerre dolgozott”. A dokumentumanyagot az oral history, az„elmesélhető történetek” – Pathó Károly személyes vallomásai teszik teljesebbé. A könyv egyik nagyon komoly értéke Szarka László szerint az, hogy „nem fényez”, hanem azt „igyekszik bemutatni, hogy az emberi élet tulajdonképpen igen munkás, igen zűrös dolog, tele problémákkal, és csak néha vannak ünnepnapok”. Meglepő adalékokkal szolgál a könyv ahhoz is, hogy a kitelepítések idején „hogyan lehetett felkerülni a listára és hogyan lehetett lekerülni róla”.

Szarka László felhívta a figyelmet arra is, hogy Pathó Károly történetén keresztül pontosan lehet látni, hogy a szlovákiai magyarság kulturális szervezetében mi volt rossz és mi jó. Egyértelműen pozitívum volt maga a szervezet létrejötte, amely „páratlan történelmi pillanat”-nak számít. Jó volt, hogy sikerült kialakítani egy olyan csapatot, amely a szervezetet talpra állította, továbbá az is, hogy a Csemadok intézményesült, voltak kulturális szervezetei. Rossz volt viszont az, hogy nem annak szánták, amivé vált: a Csemadokot ugyanis annak idején egy, „a párt munkáját segítő segédcsapatként” hozták létre (ez a pályáról való kisiklás, gondolom, elsősorban azok szemében lehetett negatívum, akik az eredeti elképzelés mellett álltak). Ugyancsak rossz volt a történész szerint az, hogy többféle Csemadok-önkép létezett, és ez volt az egyik forrása a Lőrincz Gyula és Pathó Károly közötti konfliktusnak is: van ugyanis egy elit, amely végig pártfunkcióként éli meg a szervezetben végzendő munkát, másrészt van, aki hisz abban, hogy a Csemadoknak kulturális missziót kell teljesítenie. (Ebből törvényszerűen következik, hogy amint erre lehetőség és ok adódik, Pathót kiteszik a Csemadokból, és a Szabad Földműves főszerkesztője lesz. Az akkori hetilap erényeit, és hiánypótló funkcióját Szarka László szintén érzékletesen ecsetelte.) A kulturális szervezet elszalasztott lehetőségei közé sorolta Szarka László, hogy a Csemadok nem tudott kibontakozni, nem vonta magához az elit kultúrát, s mindvégig a népi és lokális kultúra vonzásában maradt.

Pathó életpályája „számtalan tanulsággal is jár a mi számunkra – mondta a történész. – Azt érzékelhetjük belőle, hogy ennek a 600 ezer embernek az elitje másképp verbuválódik, mint egy természetes közösséggé. A természetes közösség mindig spontán ki tudja termelni a maga politikai, gazdasági, kulturális elitjét. Ilyen szűk mezsgyén, ahol mi élünk, a szónak a földrajzi, demográfiai, politikai, gazdasági értelmében nemhogy félkezűek, de tulajdonképpen kéznélküliek vagyunk, mert nincs hatalmunkban, vagy eddig legalábbis nem nagyon volt hatalmunkban, hogy a dolgoknak a maguk természetes mozgásával teremtsük újra közösségeinket, a közösségünkön belül az eliteket. Más rendszerekben, hol többségi, hol magyarországi rendszerekben kanonizálódnak az értékek, amelyekre mi reagálunk, a gazdasági elit teljes egészében hiányzik. A mi gazdasági elitünk, ha van is újra, az nem a mi gazdasági rendszereinkben szocializálódik, hanem a többségi társadalomban. És az a politikai elit is, amely itt van, nem egy folytonosság jegyében születik, hanem többé-kevésbé véletlenek, egy sajátságos pozsonyi beltenyészet hozadéka. Nem tudnak a régióink megjelenni benne a maguk természetességében. Nem tud a regionális elit jelen lenni, mert versenyképtelenek vagyunk, nem tud helyet követelni magának, és ez még csak a földrajzi és gazdasági tényező. A Pathó Károly-történet ilyen szempontból is tanulságos: egy ember, akinek helyben sikerült látványosan, nagy bázissal megteremteni azt az összefogást, ami a helyi Csemadok-szervezeteket megalapította, és felfigyelnek rá Pozsonyban. Utána kap egy mandátumot, amellyel nem visszaél, hanem él, és képes megmaradni egy gyilkos közegben.”