Bulissimo

Ismerősöm, Panni valamikor január közepén örömmel újságolta, hogy rövidesen egy új mixalbum jelenik meg. Az év legbulisabb lemeze – ez a szlogenje.

Panni szakértő, sőt szerintem ő az egyetlen, aki képes kiigazodni a magyar mixlemez-dömpingben. Fogalmam sincs, mennyi pénzébe kerül, de az összeset megveszi, a minőségre való tekintet nélkül. Bár ő szentül állítja, hogy ezek mindegyike minőségi darab. Jobban belegondolva, lehet benne valami, hiszen csak jól kell összeválogatni a dalokat, és akinek ez sikerült, már minőséget produkált, a munka jelentős részét ugyanis a számítógép elvégzi helyette, nincs mit elrontani. Azon sem kell csodálkozni, hogy manapság minden lemezlovas mixalbumot készít, mivel nem kell hozzá dalokat írni, a kész termékkel lehet dolgozni, így az elkészítése nem időigényes, és kevés pénzből is előállítható. A közönség pedig mind a mai napig vevő rájuk. ĺgy egyre-másra jelennek meg az új sorozatok, amelyek legtöbbjéből érdekes módon mindössze egy rész lát napvilágot, a folytatás valamiért mégis elmarad.

Szóval, már kezd csömöröm lenni a mixlemezektől. De Panni azzal nyugtatott meg, hogy a Bulissimo más lesz, higgyek neki. Már csak az említett szlogenből kifolyólag is. De nekem éppen a jelmondattal voltak gondjaim. Hogyan lehet a megjelenéskor, február elején kijelenteni, hogy ez az év legbulisabb albuma? Hiszen akár még novemberben is megjelenhet egy jóval bulisabb! Később rájöttem, rosszul értelmeztem a mondatot. A Bulissimo keverője, a Dance4ever csapata arra vállalkozott, hogy 2003 legtáncolhatóbb magyar slágereit összegyúrja, a szlogen az elmúlt évre vonatkozik, tehát ilyen bulis album nem lesz több, az tuti! De hagyjuk a külsőségeket, nézzük, mit rejt a belső. Negyvenhat dalt egy végtelennek tűnő mixben, amely hetvenhárom percig készteti táncra a kitartóbbjait. Mint például Pannit. Felesleges felsorolni a dalokat, mert amelyik erről lemaradt, az vagy nem tartozik a lehető legszélesebb értelemben vett táncolható kategóriába, vagy meg sem született. Persze a slágerek között – ahogy a mixlemezek esetében megszokhattuk – feltűnik néhány újdonság és ismeretlenebb felvétel is. Nem véletlenül, hiszen a mix egyben reklámhordozó. Hadd értesüljön a nagyérdemű arról, hogy Erős Attila vs. Spigiboy átdolgozták az egykori Bonanza Banzai-slágert, a Valami véget ért címűt, vagy a segítségével jó volna bevinni a köztudatba Dukai Reginát, az egyik üdítőital reklámjából megismert ezüstlányt, aki zenei mezsgyére tévedt.

Maradjunk annyiban, Panninak igaza volt. A Bulissimo valóban más, jobb, mint az átlag. A lemezlovas-nélküli házibulik kötelező kelléke! Válogatás azoknak, akik nem férnek a bőrükbe, egy percre sem akarnak leállni, megpihenni. Puha József

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?