Budapest vendége lesz P!nk

Az énekesnő így vall önmagáról: „Extrém személyiség vagyok, belekóstoltam a hip-hopba, a rave-be, voltam rockzenész, és volt úgy is, hogy mindezeket egyszerre csináltam.”

P!nk nem egyszerű eset. Kiskorában édesapja Bob Dylan és Don McLean számait énekelte neki, még nem is tudott igazán beszélni, amikor már együtt dúdolta vele a dalokat. Tizennégy éves korában írta meg az első szerzeményét, amely persze nagyon kezdetlegesre sikeredett, egyszerre volt érezhető rajta Janis Joplin, Shirley Murdock, Donny Hathaway és Madonna hatása. Kamasz lányként rengeteg időt töltött a philadelphiai klubokban, egyszercsak a színpadon találta magát, legelőször a Schools Of Thought nevű hip-hop zenét játszó banda háttérénekeseként. Aztán a Club Feverben lehetősége nyílt arra, hogy a saját dalait elénekelhesse. „Ez volt az a hely, ahol igazán csúcsformában éreztem magam, imádtam a színpadot. Az éneklés már akkortájt olyan volt nekem, mint betegnek az orvosság.”

Pályafutásának újabb löketet adott az MCA egyik producere, megkérdezte, hogy volna-e kedve a Basic Instinct nevű r&b zenekarban énekelni. Volt. Az együttes ugyan nagyon hamar feloszlott, de P!nk egy fontosat elért vele, szakmai körökben ismertté vált. A Basic Instinct után ismét megkeresték őt, hogy legyen a Choice tagja. BabyFace kiadója, a LaFace szerződtette a lánycsapatot, amely szintén rövid életű volt, de P!nk ezután is maradt a kiadónál, nem engedték el, fantáziát láttak benne. Lemezszerződést kapott, és elkezdhette a felvételeket. Első albuma, a Can’t Take Me Home 2000 elején jelent meg, profi munka volt, dupla platina lett hazájában, de az igazán kiemelkedő dalok hiányoztak róla. Azt senki sem vitatja, hogy akkori menedzsere, BabyFace tudja, mitől döglik a légy, hiszen futószalagon gyártja a sztárokat. De csak az amerikai igényeket tartja szem előtt, így felfedezettjei közül kevésnek adatik meg az európai áttörés. P!nk mögül is hiányzott az átütő zene, amelyre valóban az egész világon felkapják az emberek a fejüket; első lemezével azok táborát gyarapította, akik képtelenek voltak kilépni Amerikából, az amerikai r&b világából. Majd hősünk gondolt egy nagyot, búcsút intett a producernek, és saját kezébe vette karrierje irányítását, ami valljuk be, öngyilkosságnak tűnt, ugyanis akinek van mersze kilépni egy tuti dologból, arra az esetek többségében a gyors bukás vár. P!nknek azonban bejöttek az elképzelései. Második albumán az r&b-t pop-rockra cserélte fel. Találkozott az egykori 4 Non Blondes vezérével, Linda Perryvel, rávette a közös munkára, és másfél hónap alatt megírtak tizenöt számot, amelyből kilenc felkerült a M!ssundaztood című lemezére, és képezi annak gerincét. Egy másik elismert szerző, Dallas Austin is besegített, szintén rockos dalokkal emelte a lemez színvonalát. Négy dalból vált világsláger, a Get The Party Started, a Don’t Let Me Get Me, a Just Like A Pill és a Family Portrait címűkből. Az album csúcspontja a Steven Tylerrel készült duett, a Misery, fogalmam sincs, hogy ez miért nem jelent meg maxin. P!nk tehát második lemezén a maga ura lett, és ez jótékonyan éreztette hatását az őszinte és öntudatos dalokon. Az énekesnő új, igazi arca sokkal érdekesebb, mint amilyen fényben korábban feltüntették.

Tavaly ősszel jelent meg a harmadik, Try This című albuma, amelynek első kislemezdala a rockos hangzású Trouble volt, de emellett hallhatók rajta lassú, lírai felvételek is. Feszült várakozás előzte meg a korong megjelenését. Az eladási számok viszont egyelőre elmaradnak a várttól. „Tisztában vagyok azzal, hogy eddig jóval kevesebben vették meg a Try This-t, mint a M!ssundaztoodot. Ennek szerintem meglehetősen egyszerű az oka. A M!ssundaztood hallatán mindenki felkapta a fejét, mivel olyan hangzással jelentkeztem, amelyet még nem ismertek az emberek. Azóta az én stílusomat is többen elkezdték utánozni. Ráadásul akkor úgymond divatból is sokan hallgatták a zenémet, és ma már más a helyzet” – nyilatkozta az énekesnő, aki saját bevallása szerint nem az eladási számok alapján dönti el, hogy sikeres-e a lemeze. „Az összes célt, amit kitűztem magam elé fiatal koromban már sikerült elérnem. Innentől kezdve arról szól az egész, hogy minél jobban érezzem magam” – mondta.

Hogy igazából milyen P!nk zenei ízlésvilága, még mindig nem tudjuk. Csak annyit tudunk, hogy változatos. De egy biztos, a világ elfogadta olyannak amilyen! (péjé)