Bravissimo 2003

Minden évben eljön az a pillanat, amikor az összegzés jegyében megjelennek a piacon az év legnagyobb slágereit egybe gyűjtő tematikus lemezek. Az összegző albumok többsége az év végén, a karácsony előtti hetekben kerül a boltokba.

Minden évben eljön az a pillanat, amikor az összegzés jegyében megjelennek a piacon az év legnagyobb slágereit egybe gyűjtő tematikus lemezek. Az összegző albumok többsége az év végén, a karácsony előtti hetekben kerül a boltokba. Nem véletlenül! A válogatások megoldják az ajándékon töprengők gondjait, mert ugye a slágereket valóban mindenki ismeri. A magyar sikerdalokat egy csokorba szedegető Bravissimo először 1994-ben látott napvilágot. Volt időszak, amikor dupla cédé formátumban kaptuk meg, azután ismét visszaállt a rend, a dupla változat ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, kevesebb fogyott belőlük. Egyrészt többe került, másrészt Magyarország kis ország, kis piaccal, így egy adott évben nem is születik két albumnyi sláger.

Szegről-végről elmondhatjuk, hogy a Bravissimo sikere évek óta töretlen, így a 2003-as korong felbukkanása sem lepett meg senkit. Csak én lepődtem meg, amikor reszkető kézzel kibontottam az ismerősömtől, Pannitól kapott karácsonyi csomagot, mivel a legújabb kiadványt tartalmazta. Panniról tudni kell, hogy nem szereti a töltelékdalokat, a slágerekre utazik, így amióta ismerem, az ilyen és hasonló válogatásokat részesíti előnyben. Csak azt nem értem, „mi ütött belé”, miért passzolta át nekem a cédét, mert az biztos, hogy eredetileg saját magának szánta. Pedig a hanghordozó valóban 2003 legnépszerűbb dalait vonultatja fel. Persze, mint általában a válogatásalbumok, ez sem tökéletes. Az év legnagyobb slágerét, az Auth Csilla által átdolgozott Edda-slágert, az Érzést például nem tartalmazza. A másik oldalon meg vannak rajta dalok, amelyek széles körben nem váltak ismertté. Ilyen a Szavakon túl a Groovehouse tolmácsolásában, vagy éppen a Sugarloaf Hunny Bunnyja, amely ismerve a csapat előéletét, egy könnyen felejthető, jónak nem mondható dal. De valahogy mégis kitűnik az átlagból. És ezzel akarva-akaratlan minősítettem a tavalyi év magyar zenei felhozatalát… Meglepetésre, nem hiányzik róla a 2003 egyik legjobb lemezét produkáló, de továbbra is rétegzenekarnak számító Anima Sound System sem, bár kicsit furcsa, hogy nem a nagy slágerrel, a Csinálj gyereket! cíművel van jelen, hanem a jóval szürkébb Legyen így hallható a korongon. És hogy a lemez húzódalairól se feledkezzünk meg, a tavalyi év legnépszerűbb magyar felvételei (szándékosan nem az év legjobb dalai) közül hallhatjuk a Crystal, a Desperado, L.L. Junior, a Romantic, Emilio, a Fiesta, Krisz Rudolf, az R-port, Majka Papa, a TNT, Varga Zsuzsa, a V-Tech, a Neo Tones, a Zanzibar, Zsédenyi Adrienn és Ákos egy-egy dalát.

A válogatáslemez sikere ezúttal is garantált, hiszen tényleg átfogó képet ad az elmúlt év zenei terméséről, ezáltal odakívánkozik a gyűjteménybe. Én már besoroltam az előző kilenc mellé. Majd az unokáimnak előveszem, és megmutatom nekik, hogy milyen volt a zenei közízlés 2003-ban.

Az album bemutatója nem jöhetett volna létre, ha nincs Panni és nincs karácsony. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?