Belső zoom

Szászi Zoltán legfrissebb verseskötete nem jelent radikális fordulatot az előző kötethez képest, sokkal inkább a folytonosság és az enyhe elmozdulás tapasztalata felől bizonyul megragadhatónak. Ha az előző kötetcímmel (Kilátó) vetjük össze, a Belenéz nem csakegy optikai váltás lehetőségét villantja föl, hanem a versekben a befelé figyelés, a belső rezonancia, a külvilággal történő interakció belső tapasztalattá transzformálása kerül előtérbe.

Saját olvasatunkat bevallottan meghatározza a költő élettörténetének ismerete. Az elmúlás gondolatának megjelenése, a halálközeli élmények földolgozhatósága és az ajándékba kapott élet folytathatóságának hogyanja a kötetben szoros, fojtogató motívumhálót alkot: „egy lavórnyi víz marad / a halott mosdatásából / a házfal mellé öntve / ebből nőnek ki a színek”. Jól tetten érhető ez a vendégszövegek összeválogatásakor, illetve a költőtársakkal folytatott dialógusokban, melyeknél megfigyelhető, hogy – sok esetben – a poétikum helyett, mellett a tragikum felől közelít hozzájuk Szászi. Olyan tragikus sorsú, kultikus státusú költőket idéz meg (Petri, Zs. Nagy, Borbély, Gérecz stb.), akik a szövegvilágban, az élőkkel ellentétben, rejtett igazságok tudói, és mindenekelőtt a legfőbb titok tudói. Az ezekben a szólamokban használt „bennfentes” tónus enyhén irritáló, csakúgy, mint az az eljárás, mely során az elmúlás és az újrakezdés metaforái gyakran reciklálnak sokszor koptatott természeti képeket.

A lírai szövegek törekvése és tétje az elmúlást a személyes élettörténeten keresztül pátoszmentesen fölmutatni, helyenként filozofikus mélységgel tágítani vagy iróniával tálalni. Az elkeseredettség és a beletörődés súlyos terhe rátelepszik a kötetre. Egy olyan költői program lenyomata körvonalazódik, amelyben a versírás önterápiaként is funkcionálhat a mindennapok heroikus küzdelmében.

Szászi Zoltán: Belenéz. Kalligram, Pozsony, 2014. 96 oldal.

Értékelés: 7/10

Sánta Szilárd