„Belerendezte” magát a darabba

A Tévedések vígjátékát a Nemzeti Színház 118. évadjában, 2000. szeptember 30-án mutatta be a társulat. Szirakúzai Antipholus és Szirakúzai Dromio kalandos történetét azóta is nagy sikerrel játsszák, s hogy még több nézőhöz jusson el az előadás, a Cseh Televízió a napokban rögzítette, és jövő ősszel tűzi műsorára.

Ondřej Šrámek, a színházi közvetítések dramaturgja Eszenyi Enikő mindhárom rendezését látta a Rendi Színházban. Hogy miért döntött a Tévedések vígjátéka mellett?

„Megítélésem szerint a shakespeare-i játékot itt sikerült a legjobban átültetni a mába. Számomra nem az a fontos, hogy mit viselnek a darab szereplői, játszhatnak páncélingben vagy farmerben, nekem mindegy, csak a mű szelleme ne sérüljön. A Tévedések vígjátékát úgy aktualizálta a rendező, hogy tökéletes előadást hozott létre. A stilizációja, a logikája ugyanúgy megfogott, mint a színészek játéka.”

Jan Brichcín, a közvetítés rendezője bátornak és ötlettelinek tartja Eszenyi Enikő munkáját, az előadás humorát pedig a sajátjának érzi.

„Tetszik, ahogy a szöveget kezeli és ahogy a színészeket vezeti. Szerzőnek és rendezőnek szemmel láthatóan sok köze van egymáshoz. Mondhatnám azt is: Eszenyi Enikő egyenes ági leszármazottja William Shakespeare-nek. De nem mondom, mert egyfolytában egy durcás kislányt látok magam előtt, aki koboldként ül az öreg mester ölében, néha megigazítja az ingjét, a kabátját, máskor puszit nyom az arcára vagy a lábát rugdossa.”

A Cseh Televízió munkatársai a Tévedések vígjátékának 55. és 56. előadását rögzítették.

„Rendezőt így dolgozni én még sosem láttam – állítja Jan Brichcín. – Úgy irányította a színészeit, hogy közben játszott is nekik. Jó volt nézni őt. Anélkül, hogy elvesztette volna a fejét, úgy dolgozott, mint egy megszállott. Első perctől fogva láttam rajta, hogy maximalista. A színészei hamarabb elfáradnak, mint ő, pedig kevesebb energiájukba kerül egy próba, mint neki, aki eszelős tempóban hajt az előadás színvonaláért. Ha a körülmények lehetővé tették volna, szerintem hajnalig csiszolja-fényesíti az alakításukat. Szívesen megkérdezném Freudtól, hogy mitől olyan fáradhatatlan ez a törékeny nő, honnan van benne enynyi energia. Mert ha készen is van egy jelenettel, akkor is észreveszi benne a pontatlanságot, és mindig ki tud találni valami újat. Kíváncsi lennék, hogy élné meg, ha filmet forgatna, hogy nem nyúlhat bele a felvett képsorba. A következő lépés úgyis ez lesz az életében. Filmet fog rendezni. Ahogy ott ült mellettem, a monitort nézve, és ahogy beállította a színészeket egy-egy jelenetben, abból nyilvánvaló volt számomra: filmes látásmódja viszi majd tovább a pályán. Abban, hogy pillanatok alatt egymásra hangolódtunk a próbán, bizonyára az is közrejátszott, hogy mindketten ugyanabban az évben születtünk. Ő az első hónap 11. napján, én pedig második hó 12-én. Nem foglalkozom asztrológiával, számmisztikával, mégis azt mondom: ezek tények, amelyek magukért beszélnek. Rokonszenvesnek találtam benne azt is, ahogy a színészekhez viszonyul. Tiszteli és szereti őket. Ezért képes a végsőkig foglalkozni velük. Munkamódszerével, stílusával, megjelenésével, apró kis megnyilvánulásaival annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy a legszívesebben azonnal vacsorára hívnám, csak hogy kifaggathassam: hogyan él a hétköznapokban, kik a barátai, mire költ a legtöbbet, mit szeret enni, honnan ez az elképesztő életimádata, vannak-e a gyerekkorából gyógyulatlan sebei, hogyan viseli a kudarcait, tud-e egyáltalán veszíteni, mit szeretne elérni, mik a művészi céljai? Az ambíciói, a vágyai is érdekelnének, a féltve őrzött titkai. Nagyon nagy hatással volt rám. Művészként és nőként egyaránt megfogott.”

Ondřej Šrámek első látásra döntött a Tévedések vígjátékát illetően. A rendezés mellett Kentaur díszletéről és Bartha Andrea jelmezeiről is elismerően beszél.

„Egy jó színházi előadásnak fontos alkotóeleme a színpadkép. Itt minden remekül működik. A forgóra állított városrész és a mai kosztümök azonnal bevonják a nézőt a történésbe. Ez az előadás három éve fut a Nemzetiben. Szereti a közönség, és szeretik a színészek is. Egy igényes rendező természetesen mindig talál javítanivalót. Bizonyos mozzanatok elhalványulhatnak, mások feleslegesen felerősödhetnek. Enikő pontosan érezte most is, hol kell változtatni bizonyos dolgokon, sőt úgy korrigált, hogy az már a kamerának is szólt. Egy színházi előadás sok mindent elárul a rendezőről. És nemcsak szakmailag. A magánemberi énjét is felmutatja. Szinte tükröt tart elé. A Tévedések vígjátéka Eszenyi Enikő névjegye lehetne. Aki megnézi, biztos, hogy sok mindent megtud róla.”

Büchner Leonce és Léna című darabja után, amelyet a Budapesti Kamaraszínházban állított színpadra a Vígszínház színésznője, ez a második rendezése, amely tévénézők elé kerül.

„Bizonyos jeleneteken csak azért változtattam, hogy komfortosabbak legyenek a képernyőn. Nem lenne jó ugyanis, ha végig nagy totálokat látnának a nézők, hiszen akkor kicsik lennének a színészek. Jobbak a közeli képek, ahhoz viszont több helyen módosítanom kellett a szereplők közötti távolságon. Egy rossz közvetítés sokat el tud venni az előadás értékéből, de ha a közvetítésnek profi rendezője van, azzal sokat nyer a produkció. Itt most nagy örömömre az utóbbi eset áll fenn, hiszen Brichcín úr csapata tapasztalt, hozzáértő emberekből áll. Úgy láttam, ők is élvezték az előadást, és éppen ezért szívvel-lélekkel végezték a munkájukat. Annak is örülök, hogy most került sor a televíziós felvételre. Nem kifáradt, hanem kiforrott formában van az előadás, és a színészek is mindent megtettek, hogy jól sikerüljön a felvétel. Csak azt sajnálom, hogy Kodet úr, Jiří Kodet, aki az orvost alakítja, beteg, nem tudott játszani. Ő mindig különleges színt ad az előadásnak.”

Két jelenetet kellett újra felvennie a tévés csapatnak. Első este a Szirakúzai Antipholust alakító Filip Blažek csuklóján „ragadt” a bilincs, második este pedig az Adrianát megformáló Hana Ševčíková fejéről repült le a paróka.

„Filip Blažek kezéhez ráadásul a partnere, Petr Vágner is odaragadt. Addig arról szólt a jelenet, hogy rendőr és foglya összebilincselve mozognak, de ha nem válnak szét, akkor le kell állnia az előadással, mert a továbbiak során már külön-külön kell játszaniuk. Petr Vágnernek végül sikerült kiszabadulnia a bilincs szorításából, Filip Blažek csuklóján azonban ott maradt. De mert dupla szerepet játszik a darabban, azokban a jelenetekben is rajta volt, amikor nem lett volna szabad. Előadás után öt utcai rendőr dolgozott hosszasan a csuklóján, míg egy hegyes tárggyal aztán sikerült kinyitniuk a bilincs zárját. Ami pedig Hana Ševčíková parókáját illeti: ilyesmi gyakran előfordul a színházban. Főleg, ha sokat mozog az ember, és nincs jól rögzítve a fején. De itt nem okozott olyan nagy bajt, hogy lerepült. Belefért a jelenetbe.”

Az előadás második felvonásában turistacsoport nézelődik a történet színhelyén. Antipholust, mint a város neves emberét többen is lencsevégre kapják. A turisták között lesz egy ismerős arc is. Eszenyi Enikő „az alkalomhoz illő öltözetben” besétált a jelenetbe, és odaállt a meglepődött Filip Blažek mellé. Kellemes színfoltja volt az előadásnak. Jobb későn, mint soha alapon „belerendezte” magát a darabba.