Barackliget a Csallóköz szívében

Elég hosszú ideig: két évig sírt és nevetett a Barackliget forgatókönyvén Tóbiás Szidi. Nagyon akarta, nagyon várta, hogy a történetből végre film legyen. Háromnegyed része el is készült már, a hátralévő jeleneteket jövő nyáron veszik fel.

Babika (Tóbiás Szidi) városról kerül a tanyáraFotó: D.N.A. ProductionSzínésznő „vigaszdíjként” sok mindent kaphat. Még a párjától is. Sportkocsit, pirosat, vagy ha szereti az antik bútorokat, kincset érő komódot, baldachinos ágyat. Tóbiás Szidi, miután kimaradt Emir Kusturica új filmjéből, és csalódottan hazajött a Crna Gora-i próbafelvételről, úgy szívta a cigarettát falu végi házuk tágas szobájában, a kályha mellé kuporodva, olyan letörten, annyira bánatosan, hogy szeretett párjától egyszer csak azt hallotta: „Írok én neked olyan szerepet, hogy azt még a Kusturica is megnézi!” Így született meg végül is Babika története, a Barackliget, amelynek Peter Bebjak lett a rendezője.

„Mi gyakran beszélgetünk ilyen történetekről, és tudom, hogy Peter Lipovský, az én Petim nagy?szerűen ír, hiszen dalszövegeket is írt már nekem, a forgatókönyvbe azonban nem mert belevágni – meséli Tóbiás Szidi. – Valahogy nem bízott magában. Időbe telt, míg mégis belekezdett. Az alap megvolt hozzá. Ketten szőttük a sztorit. Kávé mellett, ebéd közben, kertben, bárhol, amerre csak jártunk. Vagy hozzátettünk, vagy elvettünk belőle, a lényeg az, hogy egyre világosabban és pontosabban láttuk, mit akarunk. Aki olvasta a forgatókönyvet, azt mondja: nagyon erős, gyönyörű történet. Az egészet Péter írta, a karaktereket is ő találta ki. Csak akkor kérdezett, ha elakadt valamivel. Kijött hozzám az udvarra, és arról faggatott: hogyan viselkedik a férfi vagy a nő egy bizonyos helyzetben. Amit tudtam, elmondtam. Bebo, a rendező aztán ráérzett a történetre, és erősebb ritmust adott a jelene?tek?nek.”

Babika, az események mozgatója, városi nő. A szerelmet keresi. Az a típus, aki mindenre képes a másikért, a világ végére is követné, csak vele lehessen.

„Azt kértem Pétertől, hogy úgy írja meg: ez a nő bármit megtenne a szerelméért, bármit, amit eddig még soha nem csinált az életben, miközben nem akar tolakodó lenni. Ilyen szerepet csak az tud írni, aki ismer és szeret engem. Babika már jó ideje egyedül él, amikor egy autóbazár udvarán észreveszi, hogy ott áll a ZIL, amellyel az a férfi járt, akit egykor nagyon szeretett. Úgy dönt, megkeresi, de a tanyán már nem őt találja, hanem két, felnőtt fiát. És ott marad velük. Egy nő, aki tiszta szívvel, őszintén szeret. Akit minden helyzetben az ösztönei, az érzelmei vezérelnek. Ebben a történetben az a legjobb, ami a városi létből már hiányzik. A természettel, a környezettel való teljes eggyé válás. A vidéki lét egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt egy városi ember elképzeli. Ezt a magam példáján is tudom, hiszen Légen élünk. Babikát is valósággal beszippantja a falusi élet. Addig semmit nem tud róla, míg oda nem kerül, de mindent megtesz, hogy beilleszkedjen. Ráadásul titka van, amit nem árulhat el a fiúknak. Megfőz, kitakarít, virágot ültet, az első pillanattól fogva tudja, hogy ott akar maradni köztük, de nem mondja ki. Megvárja, hogy a dolgok úgy alakuljanak. Az érzelmei pedig az egész életét megvál?toztatják.”

A két testvért Mokos Attila és Nádasdi Péter alakítja, apjukat Cserhalmi György formálja meg, de játszik a filmben Molnár Xénia és Dráfi Mátyás is. Mivel a történet a Csallóközben játszódik (a felvételek zöme Bogyaréten és Gútán zajlott), a színészek is hol magyarul, hol szlovákul beszélnek. A feliratok alapján azonban minden néző érteni fogja a történetet.

„Hogy az apa szerepét Cserhalmi György játssza, az én ötletem volt – folytatja Tóbiás Szidi –, de a rendező és a forgatókönyvíró is azonnal elfogadta. Gyuri egy nappal a forgatás előtt érkezett. Megittunk egy pohár vörösbort, elbeszélgettünk, s másnap a legnehezebb jelenettel kezdtünk. A szeretkezéssel, amit lazán túléltem. Gyuri nagy művész és remek ember. Azt mondta Péternek: szégyellje magát, hogy ilyen gyönyörű történetben csak ilyen kis szerepet írt neki. Mokos Attilával osztálytársak voltunk a főiskolán. Végig egy hullámhosszon voltunk a forgatás során, egyetlenegy pillanatig sem éreztem olyat, hogy magamra maradtam. Az én szememben az az igazi művész, aki a partnere legapróbb gesztusára is vevő, akiből érzem, hogy értjük egymást, nem kell semmit túlbeszélnünk. Bebóval, a rendezővel is szerencsések vagyunk. Figyel ránk. Minél régebben vagyok a pályán, annál több félelem van bennem. Lehet, hogy egy külső szem profinak lát, de belül a legegyszerűbb jelenet miatt is izgulok.”

A hátralevő jelenetekben a nyár és az ősz is fontos szerepet játszik. A Duna, a harcsák, a barackszedés, sőt még egy hattyú is.

„Nekem ez a történet nemcsak attól szép, hogy egy tiszta lelkű, szenvedélyes nőről szól, aki mindent felad a szerelméért – ecseteli Tóbiás Szidi –, hanem attól is, hogy a sors keze is benne van. Én ugyanis bizonyos fokig fatalista vagyok. Hiszem, hogy az embernek kijelölt útja van. A nagyobbik fiamnak is ezt magyaráztam nemrég. »Két út van előtted: egy jó és egy rossz. Tudnod kell: mindig a jó út a nehezebb.« A Barackliget is a nehezebb útról szól. De a szebbről, az értelmesebbről. És van egy harmadik vonala is a filmnek, ami imponáló számomra. Hogy a magyar és a szlovák nyelv együtt szólal meg benne. Én is két nyelven beszélek, mert így neveltek a szüleim. Itt két nemzet van együtt, és maradjanak is így. Az együttérzés tartson össze bennünket, a különbségek pedig tovább motivál?janak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?