Balanyi Szilárd: Tükörkép

A Quimby billentyűse 2002 őszén jelentette meg Halmazállapot című szólóalbumát. A zenekara most szünetelteti a működését, tavaly, február utolsó napján lépett fel utoljára, így Szilárd azóta teljes egészében a lemezére koncentrálhat.

A Quimby billentyűse 2002 őszén jelentette meg Halmazállapot című szólóalbumát. A zenekara most szünetelteti a működését, tavaly, február utolsó napján lépett fel utoljára, így Szilárd azóta teljes egészében a lemezére koncentrálhat. Elsőként az Odafenn című dalt másolta ki róla maxira, szélesebb körben azonban nem vált ismertté, mert a legnagyobb rádiók ignorálták. Szilárd zenéje hiába populárisabb, mint a Quimby-é volt, a pophoz képest túlságosan átgondolt, bonyolult az átlagos hallgatónak – ezzel magyarázták a rádiók zenei szerkesztői, amiért a dalok nem fértek be a kínálatukba. ĺgy hősünknek lépnie kellett. Elkészítette az Odafenn Liquid mix-ét, az újrakevert változat azt a célt szolgálta, hogy a nagy kereskedelmi rádiók is a műsorukra tűzzék. Bejött, kis változtatással már működött a dolog. Aztán a Csendélet című felvételhez is készült remix. A közelmúltban pedig napvilágot látott a lemez második maxija, rajta az említett két mix, kiegészülve egy harmadikkal, a fő dallal. A Tükörkép új változata a Unitedos Pély Barnabás és Romhányi Áron munkáját dicséri. Megkértek Szilárdot, hadd öntsék új formába az egyik dalát. A Tükörképre esett a választásuk. Egyeztették az elképzeléseiket az énekessel, és megszületett a felvétel United mix-e. Bízzunk abban, hogy ez is belefér a rádiók ízlésvilágába, ugyanis még nem fedezték fel. A Barnabással folytatott közös munka ezzel nem ért véget, Szilárd készülő második albumán is együtt dolgoznak, amely előreláthatólag ősszel kerül a boltok polcaira. Közben még az idén visszatér a Quimby, egyelőre azonban nem tudni, milyen felállásban, így azt sem, hogy Balanyi Szilárd tagja marad-e a zenekarnak. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?