Az elkésett utas ajándéka

A B. Müller Magda fotóiból és Huszárik Zoltán grafikáiból összeállított kötet méltó párja a regénynek, a filmnek, s nem utolsósorban a magyar filmművészet e legendás alakja által ránk hagyott életműnek. Csoóri Sándor írta Huszárik Zoltánról a nyolcvanas években, hogy „… vékony, szélcibálta férfi volt, hóna alatt fekete mappa, járt föl-alá türelmetlenül az aranyba mártott leveleken, nézte a láthatárt elsötétítő vadlibákat s egyszerre csak megindult futva lefelé, mint aki az anyja gyászkendőjét látja felcsapódni az égre, vagy az örök lósörényeket az örök vágóhíd felől – Ömlött utána a hegyről a rozsda, operaházi vörheny, megvénült prófétavér, s mappája lapjai szétszóródtak a bokros lejtőn…”

Huszárik Zoltánnak, aki egyetlen embert akart csak megelőzni földi létében, méghozzá önmagát, kerek ötven év adatott. Csonka, furcsa mód mégis gazdag élet?művet hagyott maga után. Két vizsgafilmet (Játék, Groteszk), öt rövidfilmet (Elégia, Amerigo Tot, Capriccio, Tisztelet az öregasszonyoknak, A piacere) és két nagyjátékfilmet (Szindbád, Csontváry). Ráadásként pedig rajzokat, könyvillusztrációkat, színházi előadások emlékét.

Szindbádja a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legszebb, legfényesebb, legdrágább ékköve. S mivel ék-kő, értéke sosem lesz kisebb, csak nagyobb és nagyobb, ahogy halad az idő. „A legnagyobb ellenfelünk – ahogy Noteszlapok című írásában állítja. – Elrendezési szándékainkat lerombolja, a megértés lehetőségét elrabolja, őszinte kitárulkozásainkkal megfoszt az illúzió szabadságától, sarokba szorít.” Ez a könyv, ez a Krúdyból és Huszárikból a lélek legmagasabb hőfokán összeolvasztott album hosszú útra szóló ajándék az idő által sarokba szorított embernek. Hamuban sült pogácsája mellé kincset érő szellemi ital, amely hőségben szomját oltja, zord időben testét-lelkét felhevíti. Nevezhetjük akár zsolozsmás könyvnek is vagy Huszárik-bibliának, nyitva hagyott „kulcsos könyvnek”, amely egy nagy tehetségű alkotó reszkető vonalú rajzait, Krúdy nyomán született, finom érzékenységgel komponált képeit kínálja azoknak, akik bátran néznek mulandóságunk tükrébe, vissza a tegnapba, a tegnapelőttbe, ahol lábnyomaikból áll össze egy élet. Mellesleg: neki is ez volt egyetlen vágya. „Az ember legalább egy lábnyomot akar hagyni maga után, nem többet.” Hosszú élet nem adatott neki, ezt viszont sikerült elérnie. Nyomot hagyott maga után. Lábnyomot a porban, a sárban, a hóban, őszi fák között az úton, dombok közt megbúvó temetőkben, a tó jegén, hideg tereken és forró mezőkön, árokpartokon és az aszfalt kövén. Mennyi is ez összesen? Egy meg egy, meg egy, meg egy… szülőfalujától, a Galga melléki Domonytól, a fehérre meszelt, búbos kemencés szobától, a fekete tölgyfaasztaltól egészen a végtelenig. Az értől az óceánig.

Nyugtalan, álmatlan, boldogtalan volt ő is, mint Krúdy hőse, „az évszakok hajóján vándorló nagy szomjazó – ahogy Nagy László írta. – Kínok tuskóin át hajózott a végtelen télbe.” Csókok és borok ízét vitte magával, a lángot, amely parázs-lelkéből egészen az égig felcsapott.

Színes és fekete-fehér fotók a könyvben. A két Zoltán, Huszárik és Latinovits a forgatás szünetében. Ruttkai Éva egy míves kisasztal mellett. Medgyesi Mária fagyos szőlőtőkék között, bokáig a hóban. Tanay Bella egy kerti vendéglő ódon zugában. Nagy Anna tűzpiros kesztyűben, tűzpiros sálban. Muszte Anna mint virágáruslány halálos ugrása után. Andai Györgyi buja bokrok között. Szegedi Erika egy temető padján. Bánsági Ildikó kalitkával. Dajka Margit a híressé vált levesestállal. Képek. Egy „átmeneti kor” féltve őrzött arcai. Sorsok, amelyek összeérnek. Egy koffer, egy legyező, egy sétapálca, egy tükör, egy feszület, egy hajtű, egy medailon, egy gyöngysor, egy csokor, egy fejfa, egy lámpa, amely magáért beszél. És rajzok, rajzok, rajzok. Huszárik grafikái nőkről, lovakról, angyalokról, Szindbád haláláról.

Van egy jelenet Kardos Ferenc filmjében, az Ékezetben. Pályaudvar, kigördülő vonat. A férfi azt hiszi, még utoléri. Versenyre kel a vonattal, de hiába, már nem tud felszállni rá. Majd a következőre. „Ez egy Szindbád” – mondja róla egy lány.

Az elkésett utas: Huszárik Zoltán.

Kopott kis bőröndjéből ő küldi most ezt a könyvet.