Az „Anyagias lány” nem aprózza el

A Forbes magazin összeállította a könnyűzene legjobban kereső női előadóinak listáját a 2006 júliusa és 2007 júniusa közötti időszak bevételei alapján.

A Forbes magazin összeállította a könnyűzene legjobban kereső női előadóinak listáját a 2006 júliusa és 2007 júniusa közötti időszak bevételei alapján. A Cash Queens Of Music (Zenei bevételek királynői) címet kapott rangsor csúcsán Madonna végzett – az „Anyagias lány” (a Material Girl című slágere alapján) 72 millió dollárral gyarapította vagyonát a turnézásnak, lemezeladásoknak, jogdíjaknak, különböző reklámbevételeknek és relikviáknak köszönhetően. A pénz nagy része a The Confessions Tour című koncertsorozata bevételéből származik. A második helyen a lista legidősebb szereplője, Barbra Streisand szerepel. A hatvanhatodik életévében járó díva bevétele is leginkább a koncertezésből jött össze: ugyan nem lépett fel sokszor, viszont a belépőjegyek ára csillagászati volt, sokan támadták is érte. A dobogó harmadik fokára Celine Dion állt fel. A kanadai énekesnőt 2007-ben (is) kizárólag a Las Vegas-i Caesars Palace-ban láthatta élőben a közönség – az A New Day című show-jával 2003 márciusa óta 717 alkalommal lépett színpadra, és tavaly decemberben vett búcsút a koncertarénától. A vizsgált időszak alatti bevételének jelentős része ebből származik. (p)

Cash Queens Of Music – TOP 20

1. Madonna – 72 millió dollár

2. Barbra Streisand – 60 millió dollár

3. Celine Dion – 45 millió dollár

4. Shakira – 38 millió dollár

5. Beyoncé – 27 millió dollár

6. Gwen Stafani – 26 millió dollár

7. Christina Aguilera – 20 millió dollár

8. Faith Hill – 19 millió dollár

9. Dixie Chicks – 18 millió dollár

10. Mariah Carey – 13 millió dollár

11. Hillary Duff – 12 millió dollár

12. Avril Lavigne – 12 millió dollár

13. Martina McBride – 12 millió dollár

14. Britney Spears – 8 millió dollár

15. Carrie Underwood – 7 millió dollár

16. Nelly Furtado – 7 millió dollár

17. Fergie – 6 millió dollár

18. Jennifer Lopez – 6 millió dollár

19. Sheryl Crow – 6 millió dollár

20. Norah Jones – 5,5 millió dollár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?