Árnyak a POSZT-on

A Színház c. kritikai és elméleti folyóirat júniusi száma kritikacentrikus. A lap nyitószövege egy interjú a drámaíró Németh Ákossal, aki az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó programját válogatta össze. Az interjú készítője, Csáki Judit – aki a tekintélyes havilapon túl a Magyar Narancsban hetente jelen van színibírálataival – mindvégig nagyon empatikusan szedi szét apró darabokra Németh koncepcióját, mely a válogató esetleges elfogultságain túl a rendszer hibáira és logikátlanságaira is rávilágít. A számunkra legfájdalmasabb passzust szó szerint idézzük: „– Ez akkor a tizenöt legjobb [előadás] maga szerint. De ha ráadásul azt mondja, hogy még maga szerint sem ez a tizenöt legjobb, akkor?

– Elmondom a dolog gátjait. Illetve mindjárt egy hiányt említek: a komáromi Sirályét. Nagyon meg akartam hívni, de a határon túlról csak két előadást lehetett, méghozzá egyet nagyszínpadra és egyet kamarába vagy a stúdióba.

– Nem gondolja hogy ez olyan megkötés, amely nem fér össze a válogató alapmegbízatásával? Ha a POSZT O (országos) betűje falat emel a határ mentén, akkor az SZ-nek (színházi) nincs értelme.”

Hogy Németh szerint van-e vagy sem, azt elolvashatjuk a lapban, mindenesetre így jártunk? Pedig – bár az Imposztor még hátravan – talán az évad legjobb előadása volt. Az interjú után Zappe László, Tompa Andrea és Sándor L. István mondja el kétségeit, egyikük egyenesen korrupciót emelget. Ez sem fog jó fényt vetni az idei POSZT-ra.

Csont András az Operaház Dohnányi-bemutatójáról ír, a tőle megszokott hangnemben: „Az egész magyar operajátszásnak árt ez az előadás. Nagy Viktor egyszerűen értékelhetetlen, ő képes a legsimább kórusjelenetből is közlekedési tömegszerencsétlenséget előidézni a színpadon. A zenekar ezen az estén megregulázhatatlannak bizonyult, már a bevezető ütemeknél szétesett, és néhány rézfúvós-katasztrófa után már csak annak drukkoltam, hogy nagyobb muzikális botrány nélkül érjen véget az este.” Csak félhangosan merjük mondani: nem tudjuk, mi történne, ha valamelyik felvidéki magyar színház produkciójáról írna hasonló hangnemben a recenzens.

A Kritikai tükörben Maladype-, Kárpáti Péter-, Háy János-, Shakespeare- és Wedekind-bemutatókról olvashatunk. A táncszínházi produkciók közül ezúttal két női arcképet, Ladjánszki Márta Pallosát és Gold Bea Idomított pilótáját szemlézik.

A Disputa című rovat, ahol már fél éve folyik vita a tánckritikáról, ezúttal a kanadai Max Wyman, a The Vancouver Sun vezető kritikusa eszszéjét közlik a színikritikus feladatáról és felelősségéről. A rendkívül tanulságos íráshoz a lap főszerkesztője, Koltai Tamás fűz szkeptikus megjegyzéseket, a mai magyar színikritikai állapotok kapcsán: „Aktuális vitánkat tekintve valahogy úgy érzem magam, mint az egyszeri ember, aki azon töpreng, hogy TGV-vel vagy intercityvel utazzon Ungonberekre, ahová egyáltalán nincs vasúti közlekedés.” (K. L.)