Apám beájulna

Leugrom a Balatonra, dolgozni, a nyár végén jövök! – a félálomban heverésző papa és mama figyel is meg nem is, érti is meg nem is, amikor kamaszlányuk, Szarka hirtelen búcsút vesz tőlük, és egy jól megpakolt bőrönd társaságában kilép a lakásból.

Az út innen, ha nem is egyenesen, de szédítő tempóban vezet a siófoki pincérkedésen, a Szarkához hasonlatosan szintén kalandvágyó Barbival való megismerkedésen és néhány hirtelen döntésen keresztül előbb Krétára, majd Barcelonába és Rómába – elvégre, ha útlevél van, minden van; pénz se kell, az olykor úgyis csurran-cseppen, a tengerparton két vagány lány éppúgy válogathat a munkák közt, mint a pasik között.

A nagydumás vörös és a szöszke bombázók lazán zúznak végig a fél világon: amíg Barbira tapadnak a pasik, Szarka az álmodozásban és a szarkasztikus kommentárokban erős. A Salinger Richárd regényéből készült Apám beájulna nyugodtan kiérdemelhetné az első magyar tinivígjáték címkét, amennyiben ez a besorolás jelentene bármit is. Sas Tamás filmje gyors villanások sorozata: pár adag beszólás, egy kevés helyzetkomikum és némi romantika pereg le reklámstílusban; a mosolygós Szarka valamit megtanul magáról az út végére, a saját hősökre váró kamasz-korosztály pedig megláthatja, mit kellene gondolnia önmagáról. Persze ez csak egy film, pihekönnyű kaland, de azért vannak tanulságai. Egy biztos: útlevél mindig legyen nálunk, a többi bátorság kérdése, és amúgy is jön magától... (est)

Apám beájulna, magyar vígjáték, 90 perc, 2003, R.: Sas Tamás, Sz.: Gáspár Kata, Csősz Boglárka, Haumann Máté, Máthé Marci