„Alvilági” ünnep Pozsonyban

Nagy nap ez a mai az elektronikus tánczene kedvelői számára. Fennállása óta először látogat Pozsonyba a brit Underworld, a műfaj talán legismertebb formációja.

Valamikor a 90-es évek elején dívott az a szlogen, hogy az elektronikus tánczene a jövő rock and rollja. Nos, ez a jóslás bejött, mind társadalmi-popkulturális szempontból (vagyis, hogy ez a stílus fejezi ki leginkább a fiatal generáció életérzését), mind technikai értelemben (vagyis, hogy ebben a műfajban is lesznek valódi, albumkészítő, turnézó, rock and roll életmódot folytató, világhírű zenekarok). Ez utóbbiak ugyan kevesen vannak, még kevesebb köztük az egyéni hanggal és arculattal bíró formáció, és egy kézen meg lehet számolni azokat, amelyek elérték egy rockbanda átlagos élettartamát. A fenti szűkítési feltételeknek megfelelő zenekarok között a rangidős az Underworld, amely idestova már 22 éve létezik. És mivel mi itt Szlovákiában már megszokhattuk az állandó fáziskésést, nem csodálkozunk rajta, hogy az Underworld mostanra ért a pozsonyi deszkákra, konkrétan az Incheba csarnokba. Sőt örülünk nekik. Annál is inkább, mivel az egyik előzenekar a hasonló műfajban tevékenykedő magyarországi Neo lesz.

Az Underworldre 1993-ban figyelt fel a tánczenei szakma a Dubnobass With My Head album kapcsán. Karrierjük szempontjából az 1996-os év számít mérföldkőnek, amikor mozikba került a Trainspotting című kultuszfilm, benne a zenekar eddigi legnagyobb slágerével (Born Slippy), valamint napvilágot látott a Second Toughest in the Infants című album. Az eredetileg trióként „bejegyzett” zenekar később duóban folytatta, Rick Smith és Karl Hyde szakítottak addigi kiadójukkal is, így egy időre csak az online csatornákat használták zenéjük terjesztésére.

Az új albumra (Oblivion With Bells) állítólag közel 200 (!) szám közül választották ki azt a 11-et, ami végül is megjelent. A tracklista összeállításában és a stúdiómunkák során nem kisebb neveket kértek fel a kooperációra, mint Brian Enót, Darren Price-t és Larry Mullent (U2). A lemez már a borítójával is idézi a zenekar első, 1993-as albumát, és valamennyire hangulatilag is tetten érhető a múltidézés szándéka. Ennél azonban feltűnőbb, hogy bár a klasszikus Underworld-lemezek felépítését tartja a korong, a régi formula vonalait igyekeztek határozottabban újrarajzolni. Élesebben elválnak a lüktetős-elszállós, az ambientes (esetenként szimplán zongorás-énekes) és a gitáros-kántálós dalok.

Aki jegyet vált a mai pozsonyi koncertre, nem akármilyen élményre számíthat.