Álmok égő tájain

Budapest. Álmok égő tájain – kortárs képzőművészet Észak-Európából címmel nyílt kiállítás tegnap a Műcsarnokban. Hiller István oktatási és kulturális miniszter a tárlatot beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legutóbb 1906-ban rendeztek nagyszabású kiállítást Észak-Európa képzőművészetéről a Műcsarnokban.

Budapest. Álmok égő tájain – kortárs képzőművészet Észak-Európából címmel nyílt kiállítás tegnap a Műcsarnokban. Hiller István oktatási és kulturális miniszter a tárlatot beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legutóbb 1906-ban rendeztek nagyszabású kiállítást Észak-Európa képzőművészetéről a Műcsarnokban. Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország alkotói száz év elteltével mutatkoznak be ismét az intézményben. A miniszter kiemelte: a kiállítás jó példa a magán- és a művészeti szféra összefogására, hiszen a tárlat nagyszámú támogatót tudott megnyerni. A válogatás az északi országokkal kapcsolatos sztereotípiákon túlmenő, Magyarországon kevéssé ismert társadalmi valóságot tükröző képet próbál adni az öt országról. „A nagyszabású kiállításnak köszönhetően a Hősök terének egyik oldalán, a Szépművészeti Múzeumban egy klasszikus, a másik oldalon pedig, a Műcsarnokban a jövő klasszikusai láthatóak” – mondta. Páldi Lívia, a bemutató kurátora kiemelte: a tárlatot nem egy téma köré építették, hanem arra törekedtek, hogy dialógus jöjjön létre a kortárs műalkotások között. Kitért arra, hogy a kiállításra kifejezetten a Műcsarnok tereibe tervezett alkotások is készültek. Ezek egyike maga a kiállítás épített arculata, amely a Stockholmban működő Uglycute nevű formáció alkotása. A kiállítás holnaptól 2007. február 25-ig látogatható a Műcsarnokban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?