Akcióparádé misztikus háttérrel

Tom Hanks és Audrey Tautou szövetségesekként indulnak a gyilkos nyomábaFotó: Itafilmĺgy volt ez például Milos Formannak a pornómagazin-kiadó drámai napjait bemutató Larry Flint, a provokátor című mozijával is, pedig annak főként a plakátját támadták. A filmek esetében mindig bejön, hogy az ellentámadásba csapó hírverés megnézésre felbujtó hatást vált ki. Egy olyan mozidarab ugyanis, mint A da Vinci-kód, amelynek bestsellernek számító irodalmi alapját már annyit támadták, s amely ellen Görögországban is felléptek, Ázsiában pokolra kívánták, s több helyütt a betiltásáért szálltak síkra, amolyan tiltott gyümölcsként vonzza az embereket. Nem lesz véletlen, hogy ilyen előélettel A da Vinci-kód a nézettségi listák élére tör majd. Mert ki ne lenne kíváncsi arra, mi szúrja már megint a vallásos körök szemét, s milyen szentségtörő tébollyal rukkoltak újfent elő a hollywoodi fertőből.

Az meg csak hozzátesz majd ehhez a húzóerőhöz, hogy a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a cannes-i mustrán a kritikusok kifütyülték, a zsűri pedig kivonult a vetítéséről – holott a szemle közönsége azért élvezhette a premierelsőbbséget, vagyis hogy a világon először láthatták a közel két és fél órás produkciót, mert két francia nagyágyú is főszerepet játszik a filmben: Audrey Tautou és Jean Reno. Olyan hírességek társulnak hozzájuk, mint Tom Hanks, Ian McKellen, Alfred Molina.

A cannes-i zuhanás minden bizonnyal nem csillapítja majd a nézői lázat: ellenkezőleg, „hát akkor mi is van” alapon még többeken lesz úrrá a kíváncsiság. És hát az van, ami először a Cannes-ba akkreditált filmes újságírók és kritikusok számára derült ki: A da Vinci-kód alulmarad a várakozásoknak. A borzongató művészi élménytől megfosztatunk, mivel az opus a művészfilmtől oly távol van, mint Makó Jeruzsálemtől. Ron Howard rendezése ugyanis, amelyet műfaji besorolása alapján „misztikus filmként” hirdetnek, nem több akciójelenetekkel és melodrámával tűzdelt fikciós-spekulatív kalandfilmnél. Amelynek nézése közben engem az izgatott, s az a kíváncsiságom tartott ébren, hogy meddig megy el a Jézus-történet átírásában, s milyen merészen mond ki tabukat az egyháztörténetből. Hogy merészen vagy nem, azt mindenki maga dönti el hite vagy nem hite szerint.

Ám bármit is mond ki egy film valamely taburól, tételei és megállapításai kérdésessé válnak, ha a realitásoktól elrugaszkodott képtelenségeken alapszik a története, amelyről A da Vinci-kód esetében mindössze annyit érdemes elárulni, hogy fényszegény képeivel egy Louvre-ban elkövetett rejtélyes gyilkosság felderítését követi nyomon. Márpedig ez a szupertechnikát felvonultató produkció úgy száll el a képtelenbe, hogy egy idő után nem számít, mi miért van, úgy nézzük, mint egy akciófilmet, amelyben csak az akció a tét, hogy minél durranósabb, látványosabb legyen. Itt ugyan vannak hosszú párbeszédek is, túl hosszúak is olykor, valamint dedósan szájbarágósak, mivel azt, amiről az egyes párbeszédekből hallunk – a régmúlt idők vagy a közelmúlt történéseit – ködösített mozgó betétképekkel, „videoklipekkel” illusztrálja, nehogy már a néző egy icipicit is használhassa a képzeletét.

De az olykor tabudöntögető mondatokkal se lehet helyre rakni azokat a képtelenségeket – autósüldözések, repülőgépes menekülés, speciális belsőtér-kiképzésű páncélozott masinával történő meglépés –, amelyeket az alkotók akciósémaként emeltek át e produkcióba. Amelynek mozgalmas jeleneteiben helyenként úgy felerősödik a zene, hogy olybá tűnik, mintha háttérvetítéses koncerten lennénk. A titokzatos jeleket, szimbólumokat követő, mágikus erőkre is támaszkodó, sejtelmes nyomozásos üldözés, melynek Jézus leszármazottjának kilétét kellene felderítenie, egy idő után kezd nagyon bonyolult lenni. Viszont kis logikával jóval a film vége előtt rájövünk, amire nem kellene, hogy ki is Jézus utódja. A da Vinci-kód ugyanis azt állítja – Leonardo Az utolsó vacsora című festményéből kiolvasva a történelem- vagy mítoszfejtő kódot –, hogy Mária Magdolnának Jézustól gyerekei születtek. Ezért a felháborodás!

A cannes-i sajtóvetítést követően olyanokat nyilatkoztak róla az újságírók, hogy: „...a film nem a legnagyobb”, „Rejtélyesnek akar tűnni, de egy nagy semmi az egész”, „Lehet, hogy holnapra elfelejtem, de ma egészen jó szórakozás volt”. Igen, amilyen egy misztikus hátterű, mesés akcióparádé lehet.