A szürrealizmustól a közéletiségig

Paul Éluard francia költő ma száztíz éve született Eugéne Grindel néven a Párizs melletti Saint-Denisben. Kezdetben a dadaizmus képviselője volt, majd kapcsolatba került a szürrealista mozgalmat megindító költőkkel, akikkel 1938-ig működött együtt. Első szürrealista verseskötetében, A fájdalom fővárosában (1926) az új nyelvi technikákkal folytatott kísérleteit, az álom és valóság kapcsolatáról alkotott elméleteit, s a gondolkodási folyamatok spontán kifejezésének lehetőségeit összegezte. 1934-ben jelent meg A nyilvános rózsa című kötete, 1936-ban A termékeny szemek címmel pedig szerelmes versei. E három kötet darabjait tartják a szürrealizmus legjobb irodalmi alkotásainak.

A spanyol polgárháború hatására Éluard lírája egyre elkötelezettebb lett, felhagyott az irodalmi kísérletekkel és művészetében harcos politikai szelleme kerekedett felül. Erőteljesen elutasította a zsarnokságot, s az élet értelmének a boldogság keresését jelölte meg. Franciaország német lerohanása után az ellenállás szellemi vezére lett, a háború alatti köteteit illegálisan terjesztették. Ezek a könyvei a szenvedés és a szolidaritás témáit dolgozták fel és jelentősen hozzájárultak az ellenállás szellemének erősítéséhez. Háború utáni költészetében is ezt a közérthetőbb stílust folytatta. Aktív közéleti tevékenységet folytatott, békekongresszusokra járt, 1948-ban Magyarországon is megfordult. Kései köteteiben egyszerű nyelven, élénk képek segítségével ötvözte a realizmust és a szürrealizmust. 1952. november 18-án halt meg.

Éluard-nak sokan két személyiséget tulajdonítanak. Az egyik a szürrealista költő, a másik pedig az elkötelezett, a realista, aki a „gyakorlati igazság” szolgálatába szegődött, és költői értékeivel irodalmon kívüli, politikai célokat szolgált. Verseit a világ számos nyelvére lefordították, magyarul Illyés Gyula, Rónay György és Somlyó György tolmácsolta műveit. Ő maga két József Attila-verset fordított franciára, és verset írt Petőfi halálának századik évfordulójára.