A szállító

Luc Besson nagyon belehabarodott az autókba és a száguldásba. Úgy tűnik, miután közreműködött a Taxi első és második epizódjánál, még mindig nem unja ezt a témát. Erről tanúskodik legújabb munkája is, amiben egyébként ismét halmozott szerepet vállalt: egy személyben író, producer stb...

# Luc Besson nagyon belehabarodott az autókba és a száguldásba. Úgy tűnik, miután közreműködött a Taxi első és második epizódjánál, még mindig nem unja ezt a témát. Erről tanúskodik legújabb munkája is, amiben egyébként ismét halmozott szerepet vállalt: egy személyben író, producer stb... Ez persze nem is lenne baj, hisz ami egyszer működött, az működhet másodjára, netalántán harmadjára is. Ha viszont egy új film esetében érzünk folyamatos deja vu-t, mintha már harmadjára látnánk, akkor ott valami komoly baj van.

A szállító egy igen frappáns és látványos autósakcióval kezdődik, csak úgy, mint a taxis előd, majd miután igazán belendül a balhé, a főszereplő elvállalja, hogy segít a rendőröknek kézre keríteni a rossz arcokat. Ez is rettentően ismerős valahonnan. Emellé megjelenik a keleti vonal, ami manapság nagy divat francia körökben. A romantikus szál pedig már tényleg annyira elcsépelt, hogy a lerágott csont megsértődne, ha egyszerre hoznánk szóba őket. Talán ezek után említeni sem érdemes, de a sztori megközelítőleg anynyi meglepetést hordoz magában, mint egy múlt heti újság. Az ember nemhogy meglepődik, de azon kezd el gondolkodni, hogy vajon mely jól ismert elemet tudja megjósolni a következő vágás után. Hihetetlen, de a legnagyobb eltérést ezúttal magukban az autókban fedezhetjük fel. Besson felhagyott patriotizmusával, és a német csodagépeket részesíti előnyben. Mára a Mercedes és a BMW a nyerő, a Peugeot-k pedig tucat számra válnak roncstelepi hulladékká.

A filmre nem lehet ráfogni, hogy unalmas lenne. Pozitívumként abszolút figyelembe vehető, hogy a gyengécske történetet kellően felturbózták, az akciók, főleg az autók bevetése igen látványosra sikerült. Persze Besson tapasztalatával ez a minimum. Mindez az xXx látványvilága és tempója mellet azonban még mindig kismiska, így kuriózumról egyáltalán nem beszélhetünk.

Igazából szinte lenyűgöző – és egyben elborzasztó is – látni, hogy milyen az, mikor valaki a hatalmas amerikai stúdiók vonzáskörébe kerül. Elszáll az ihlet, az ötlet, mindenféle kreativitás, amit bizony még véletlenül sem tud pótolni a viszonylag hatalmas költségvetés és a megfelelő technikai háttér. Az ember csak figyel, és azt veszi észre, hogy az egykoron olyan biztatóan, csalogatóan hangzó nevek és munkáik napjainkra már a közepes színvonalat sem érik el, és folyamatos csalódást biztosítanak az egyébként sokkal jobbra érdemes közönségnek.(mozinet)

A szállító (The Transporter), színes, amerikai film, 94 perc, Rendezte: Cory Yuen Szereplők: Jason Statham, Qi Shu, Francois Berléand, Matt Schulze, Ric Young

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?