A Párbeszéd az ellenséggel külföldi útja

A Párbeszéd az ellenséggel című új szlovák film, melynek rendezője Patrik Lančarič, begyűjtötte első külföldi sikereit.

A Párbeszéd az ellenséggel című új szlovák film, melynek rendezője Patrik Lančarič, begyűjtötte első külföldi sikereit. Miután bemutatták az Európai Filmvásáron, mely a Berlinale része, konkrét ajánlatokat kapott több külföldi forgalmazótól is – egyebek közt az osztrák EastWest Distribution, az olasz Intramovies, az angol Taskovski Ltd érdeklődik a szlovák film iránt. Az alkotást már meghívták a Locarnói Filmfesztiválra, és a cannes-i szereplésre is esély mutatkozik.

A Párbeszéd az ellenséggel, mely Leopold Lahola azonos című novellája alapján készült, egy olyan, a második világháború végén játszódó történetet elevenít fel, mely az emberiesség alapvető elveiről szól. Egy erősen behavazott tájban német katona egy foglyot, egy volt partizánt kísér kivégzésre. A halálra ítélt fogolynak azonban sikerül megszöknie német kísérőjétől, ám később az oroszok kezére kerül. Az orosz kihallgató tiszt viszont kollaborálással vádolja, nem akarja elhinni, hogy „ellenszolgáltatás” nélkül sikerülhet valakinek is megmenekülnie német fogvatartójától.

Ahogy a rendező egyik interjújában nyilatkozta, a filmmel közvetve vagy közvetlenül reagálni szerettek volna a világban jelenleg konfliktusokat okozó veszélyforrásokra, a háborúk és a terror általi fenyegetettségre. „Lahola zsidóként kemény időszakot élt át a háború alatt, elveszítette egész családját, de neki sikerült megszöknie az internálótáborból, és részt vett a felkelésben is. Ennek ellenére novellájának, melyet közvetlenül a háború után írt, egy német katona a főhőse, akinek figurájában igyekszik megtalálni az emberiesség alapvető elveit. Ami bennünket a leginkább lenyűgözött, hogy Lahola ilyen kegyetlen élettapasztalattal a háta mögött a barikád másik oldaláról nem vette egy kalap alá az embereket, ellenkezőleg, mintha felemelte volna a kezét, mutatva: »vigyázzunk a kollektív bűnösség elvével«. Sokkoló és nem mindennapi volt számunkra ez a hozzáállás, ugyanis ez az emberi szellem magas fejlettségéről árulkodik. Meg vagyunk győződve róla, hogy ez az a lényeges elem, amely egészséges impulzus lehet mai életünkben, abban a helyzetben, amelyben élünk.”

A főbb szerepekben Marko Igondát, Alexander Bártát, Boris Farkašt és Monika Hilmerovát láthatjuk. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?